Steigler Sándort a szövetség ügyvivőjét és Takács Judit szociológust azért kereste meg az MTI, mert Ékes Ilona fideszes országgyűlési képviselő és több civil szervezet a szeptember 5-ére tervezett fővárosi melegfelvonulás betiltását kérte a budapesti rendőrfőkapitánytól. Steigler Sándor szerint, “ha Ékes Ilona valóban tenni szeretne valamit az emberek jogaiért, akkor jelenjen meg a felvonuláson s ott nyilvánítsa ki véleményét.”
Mint hozzátette: ahogy egyetlen uniós országban, úgy Magyarországon sem tilthatják be a melegfelvonulást.
Az ügyvivő szerint Ékes Ilona tudatlanságáról tett tanúbizonyságot, amikor azt nyilatkozta, hogy a homoszexualitás mentális betegség. Több szervezet – köztük az Egészségügyi Világszervezet – is kinyilvánította, hogy a homoszexualitás nem betegség, és ezt 2007-ben az Egészségügyi Minisztérium is megerősítette. Az előző hónapban például az Amerikai Pszichológiai Társaság határolódott el az úgynevezett konverziós terápiáktól, amelyek során a meleg páciens szexuális beállítottságát próbálják megváltoztatni.
A terápiáknak nem a meleg irányultság megváltoztatására, hanem az önelfogadás erősítésére kellene irányulniuk – jelentette ki Steigler Sándor.
Takács Judit szociológus elmondta, hogy Ékes Ilona nyilatkozata tipikus példája annak, amikor a politika a saját érdekei miatt megpróbál démonizálni egy társadalmi kisebbséget, majd, ahhoz, hogy érveit alátámassza, “medikalizálja a problémát”.
Jellemző, hogy nem társadalomtudományi példákkal próbálja a homoszexualitás károsságát érzékeltetni, hanem pszichológiai példákkal él – mondta. “Nem a homoszexualitás a társadalmi probléma, hanem annak az el nem fogadása” – fűzte hozzá.
Takács Judit elmondta, hogy kutatásai során azt tapasztalata: a szexuális beállítottságot valóban el lehet nyomni, vagyis képesek a melegek látszólag heteroszexuálisként élni, de megváltoztatni az irányultságot nem lehet.
Ékes Ilona, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának fideszes tagja a budapesti rendőrfőkapitányhoz, Tóth Gáborhoz intézett levelében azt írta: a melegfelvonulás alkalmas arra, hogy félelmet, visszatetszést keltsen az emberekben, és veszélyezteti a kiskorúak fejlődését.
Arra a kérdésre, hogy a homoszexualitást betegségnek gondolja-e, Ékes Ilona azt mondta: mentális sérülésnek tartja. Szerinte az eddigi kutatások nem találtak bizonyító összefüggést a genetikai, biológiai okokra, arra, hogy a homoszexualitás az egyes emberekkel született hajlam lenne.
Havasi Bertalan, az ellenzéki párt sajtófőnöke azt közölte, hogy Ékes Ilona magánemberként tartott egy saját maga által szervezett sajtótájékoztatót a melegfelvonulásról, amelyen a magánvéleményét mondta el, ezért a Fidesz ehhez semmit nem kíván hozzáfűzni.