Augusztus 20-án Baracsnál, az M6-M8 autópálya csomópontjában sebességet ellenőrző rendőrök egy Honda Civicre lettek figyelmesek a délután folyamán. A FAMA lézer 80 kilométer per órás sebességet mutatott azon a helyen, ahol 60-nal lehetne csak menni.
Ezt követően azonban a sofőr – aki alig látszott ki a volán mögül – ahogy észlelte a rendőröket, a belső sávból a külsőbe hajtott, majd az autót teljesen lefékezte, sőt meg is állt. Ekkor már az is kivehető volt a felvételen, hogy a járművön nincsen rendszám.
A rendőrök kamerája ezután azt rögzítette, hogy a kis gépkocsivezető és az anyós ülésen helyet foglaló férfi helyet cserélt. Míg a jobboldalon ülő személy az autót hátulról megkerülve ült be a vezető ülésbe, addig a sofőr az autón belül mászott át a kormány mögül a másik oldalra. Aztán – mint akik jól végezték dolgukat – továbbindultak. Persze nem tettek meg hosszú utat, az egyenruhások egyből megállították őket.
Mint kiderült, a kis sofőr májusban töltötte be még csak a 14. életévét, aki pedig mellette ült, az az édesapja volt érvényes vezetői engedéllyel. A kisfiú édesanyja pedig a hátsó ülésen utazott. Az általuk használt, ismerőstől kölcsönkapott Hondán pedig azért nem volt rendszám, mert azt még 2008-ban kivonták a forgalomból több mulasztás miatt, műszaki érvényessége nem volt, kötelező biztosítással nem rendelkezett.
Amikor a rendőrök kérdőre vonták cselekményük miatt a párost, az apuka rosszullétre hivatkozott. A járőrök természetesen egyből mentőt akartak hozzá hívni, de ennek hallatán a férfi egyből jobban érezte magát.
A szabolcs-szatmár-bereg megyei család így a mintegy fél-tucat szabálysértés miatt többszázezer forintos bírságra számíthat azon túl, hogy a rendőrség a szülők felelősségét még külön vizsgálja a kiskorú veszélyeztetése ügyében – olvasható a rendőrség honlapján.
