Belföld

14 sérült a szegedi buszbalesetben

Feltehetően egy utas agresszív viselkedése miatt borult le egy román turistabusz a 43-as útról Szeged határában szerdán hajnalban; a balesetben tizenketten megsérültek.

Az elsődleges adatok szerint országhatár felé haladó busz egyik utasa előreszaladt a sofőrhöz, és elrántotta a kormányt, miközben azt kérdezte, Zágráb fele mennek-e – mondta Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A sofőr megpróbálta az úton tartani a buszt, de nem sikerült neki, a jármű lecsúszott a szervizútra, ott összeütközött egy ott parkoló kisteherautóval, és az oldalára borult – közölte az őrnagy.

Darius Chesnoiu, a román busz sofőrje a helyszínen újságíróknak elmondta, az utassal vitája csupán néhány pillanatig tartott, s nem számított arra, hogy a férfi hozzányúl a kormányhoz.
A harminc-negyven év körüli férfival már a spanyolországi indulásnál gondok voltak, nem tudta eldönteni, haza akar-e utazni vagy sem, jegyét is összetépte, utána a buszon azonban egészen Szegedig semmilyen problémát nem okozott – közölte a sofőr.

14 sérült a szegedi buszbalesetben 1

Hozzátette: amikor a férfi elrántotta a kormányt, már semmit nem tudott tenni, a busz lecsúszott az útról.
A Spanyolországból érkező buszból, melyen ötvenketten voltak az utasok, a vészkijáraton és a kitört szélvédőn másztak ki az emberek.

A helyszínről tizenkét sérültet szállítottak el a mentők, köztük az elsődleges adatok szerint voltak súlyos sérültek is, valamint további személyeket a helyszínen láttak el – mondta Tuczakov Szilvána.

A balesetet követően az út mellett várakozó utasokat várhatóan nyolc óra körül egy másik busz szállítja majd tovább Romániába.

A szóvivő közölte, a balesetért feltehetően felelőssé tehető utast kórházi ellátását követően kihallgatja a rendőrség.
A buszon utazó egyik férfi az MTI-nek elmondta, aludt, amikor a baleset történt, arra ébredt föl, hogy utastársai sikoltoznak, és a jármű az oldalára borult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik