A napilap úgy tudja, hogy a helyszínen lefoglalt fecskendőkben és infúziókban azonban őssejtek helyett emberi fehérjét és sóoldatot találtak. Így könnyen lehet, hogy az őssejtet ígérők becsapták a pácienseiket.
A Népszabadság információi szerint a csoport médiaszereplései hívták fel a gyanús beavatkozásokra a rendőrség figyelmét, amelyekből arra lehetett következtetni, hogy noha elvileg tilos, de mégis zajlik gyógyítás embrionális őssejtekkel. A Nemzeti Nyomozó Iroda tavaly december óta gyűjtötte az információkat az őssejtterápiát végző csoportról.
Sarkadi Balázs akadémikus a lapnak azt mondta, hogy embrionális őssejteket a világon sehol nem alkalmaznak hivatalos gyógyításban, sőt, ezekkel egyelőre még a klinikai kísérletek előszobájáig sem jutottak el.