Belföld

A Fidesz továbbra is lemondatná Nagykanizsa polgármesterét

Bene Csaba, a Fidesz helyi frakciójának vezetője kedden szólította fel lemondásra Nagykanizsa - a párt szerint önkényeskedő - polgármesterét, Marton Istvánt, akit három éve a Fidesz támogatásával választottak meg. Az érintett később az MTI kérdésére kijelentette: nem mond le tisztségéről.

A Fidesz helyi frakciójának vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján kifejtette: azért szólították fel Marton Istvánt a lemondásra, mert a 2006-os önkormányzati választáson „a Fidesz zászlajával” nyerte el a polgármesteri széket, azonban ezután sorra jöttek olyan ügyek, amelyekben nem értettek egyet. Példaként említette a polgármester fizetésemelését, valamint azt, hogy ingatlaneladási és -vásárlási ügyekben Marton István „rendre a közgyűlés állásfoglalásával ellentétesen járt el”.

Bene Csaba szerint Marton István munkáját folyamatosan az önkényeskedés és az egyeztetések hiánya jellemezte. Az MTI felvetésére, miszerint a városvezető már jelezte, nem mond le, a frakcióvezető közölte: „több olyan lehetőség is a kezünkben van, amelyeket a későbbiekben meg fogunk fontolni”.

Marton István kedden az MTI-nek azt mondta, a helyzet szerinte is tarthatatlan; a megoldás érdekében támogatja a közgyűlés feloszlatását, de eddig az erre vonatkozó javaslatot éppen a Fidesz és az SZDSZ „koalíciója” szavazta le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik