Belföld

Fidesz: a válság felelősei az MSZP és a bankok

A válság felelősei: az MSZP és a bankok egymásra mutogatnak, miközben a magyar emberek súlyos problémáit nem oldja meg senki - reagált Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője Török Zsolt kormánypárti politikus sajtótájékoztatójára, melyben a gazdasági válság kirobbanása óta a bankvezetőknek kifizetett jutalmakról beszélt.

Török Zsolt szerdai, a bankszövetség budapesti székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta, sajtóhírekben felmerült, hogy az egyoldalú banki szerződésmódosítások indokaként a bankok megjelölték a pénzintézet vezetőjének bónuszát is. Mint mondta, reméli, hogy téves információról van szó, ezért most azt kérdezi, igaz-e, hogy szerepel-e az egyoldalú banki szerződésmódosítások között ez az indok.

Emlékeztetett arra, hogy a múlt héten csütörtökön levélben kérdezte Felcsuti Pétertől, a Magyar Bankszövetség elnökétől, a gazdasági válság kirobbanása óta a bankvezetők milyen prémiumokat, jutalmakat és bónuszokat vettek fel. Hozzátette: kérdéseire azóta sem érkezett válasz, közben pedig olyan hírek kerültek nyilvánosságra, hogy egyes bankok jelentős, 10-15 százalékos létszámleépítést terveznek.

Szavai szerint úgy tűnik, a bankvezetők prémiuma, jutalma és a banki profit mintha szent lenne, és mindenki más, az adófizetők, a banki ügyfelek, a banki dolgozók viseljék a válság okozta terheket.Török Zsolt kérdésre válaszolva kitért arra, hogy ha augusztus elsejétől valóban egyszerre több bank is megemeli a számlavezetés díját, akkor a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) kell vizsgálatot folytatnia kartellgyanú és erőfölénnyel visszaélés miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik