Belföld

Fidesz: Draskovics bizonyítékot hamisított

Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter bizonyítékot hamisított, amikor a politikai alapú terrorizmus bemutatásakor egy videofelvételre hivatkozott - jelentette ki Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője.

A Fidesz országgyűlési képviselője szerint a miniszter ezt a bizonyítékhamisítást a miniszterelnök és az MSZP tudtával, megrendelésére követte el.

Bajnai Gordon kormányfő és Mesterházy Attila frakcióvezető nyilatkozatai alapján arra lehet következtetni, hogy nem „elszigetelt, hanem közös akcióról” van szó: a rendészeti miniszter „elképesztő intenzitású” védelmet és támogatást kapott mindkét részről – jelentette ki Szijjártó Péter.

Navracsics Tibor kedden azt mondta, Draskovics Tibor igazságügy-miniszter vagy Bajnai Gordon kormányfő és az MSZP megrendelésére cselekedett a robbantásos felvétel ügyében, vagy „önállósodott, elszabadult”. A tárcavezető jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy „hiszterizálja a közhangulatot”, és olyan környezetet alakítson ki, amely valóban alkalmas lehet arra, hogy egyesek számára a politikai terrorizmus elfogadható legyen – mondta.

Mesterházy Attila szerdán erre reagálva azt közölte, az ügy lényege nem az, hogy egy sajtótájékoztatón mit mire használtak fel, hanem az, hogy a Magyarországon egy folyamat eredményeként megjelent terrorizmus ellen minden felelős parlamenti erőnek tennie kell.

Azt mondta, először szóban inzultálták a politikai döntéshozókat, majd levélben, fehér porral fenyegették őket, volt olyan, hogy szocialista és liberális képviselők házára Molotov-koktélt dobtak, egy miniszter lakására rálőttek, robbantásos merényletet terveztek a képviselők ellen. Hozzátette: nem normális, hogy ma Magyarországon emberek politikai céllal fel akarnak robbantani más embereket azért, mert más a véleményük egy adott kérdésről.

Úgy vélte, hogy a Navracsics Tibor által megfogalmazottak rendívül aggasztóak a magyar demokratikus működés szempontjából, hiszen ezekkel a mondatokkal tehetik elfogadhatóbbá a politikai akciók „terrorizmusba hajló megnyilvánulását”.

Mesterházy Attila sajtótájékoztatóján megismételte: Draskovics Tibor alighanem egyik beosztottjától kaphatott téves tájékoztatást a képanyagról. Tóbiás József, az MSZP parlamenti frakcióigazgatója kedden közölte, nem merült fel olyan indok, amely miatt az MSZP elvesztette volna a bizalmát Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszterben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik