A lap szerint Klinghammer István, az ELTE gazdasági tanácsának elnöke megelégelte a titkolózást és elárulta: Magyar Bálint ajánlása és Hiller István jóváhagyása nyomán havonta a professzorok fizetésének ötszörösét viheti haza egy vezető, valamint éves bérének további nyolcvan százalékát kaphatja a markát prémium formájában.
Magyar Bálint ajánlása szerint az egyetemi rektori minimumfizetés 927 ezer forint – ez a duplája a 463 500 forintos professzori illetmény harmadik fokozatának. Az ajánlás azonban lehetővé teszi, hogy az egyetemek illetménykiegészítésként a professzori illetmény további háromszorosát tegyék hozzá, vagyis a rektor maximális havi fizetése 2 317 500 forint lehet. Ez így a 13. havi fizetéssel együtt több mint 30 millió forint. Ehhez jöhet még a prémium, amely az éves bér nyolcvan százaléka lehet, vagyis 24 millió forint. Így összesen egy rektor évente maximum 54,2 millió forintot vihet haza – ismerteti a napilap.
