Belföld

A BKV is vizsgálja Szalainé végkielégítését

Távozik a BKV-tól Szalainé Szilágyi Eleonóra, a társaság humánpolitikai igazgatója. A megüresedett posztra pályázatot írnak ki. Addig Sziebert György jogi igazgató látja el a humánpolitikai igazgató feladatait - közölte a közlekedési cég hétfőn az MTI-vel.

A BKV a közleményben cáfolta azokat az értesüléseket, amelyek szerint Szalainé Szilágyi Eleonóra felajánlotta volna korábban kifizetett végkielégítésének visszafizetését. A humánpolitikai igazgató ügyében Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes és Kocsis István, a BKV vezérigazgatója is vizsgálatot kezdeményezett.

A Magyar Nemzet a múlt héten számolt be arról, hogy Szalainé Szilágyi Eleonórát a végkielégítés kifizetése után a BKV tovább foglalkoztatta. A lap azt írta: hiába fizettek ki tavaly márciusban – a prémiumokkal együtt – mintegy százmillió forint végkielégítést a személyzeti vezetőnek, ő ma is a társaságnál dolgozhat havi bruttó négymilliós fizetésért.

Székelyné Pásztor Erzsébet, a BKV kommunikációs igazgatója az MTI-nek múlt csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy Szalainé Szilágyi Eleonóra nem bruttó 4 millió, hanem bruttó 1,2 millió forintot keres, igaz – teljesítmény szerint – 120 százalékos prémiumra is jogosult. A cég a vezető személyiségi jogaira hivatkozva nem kívánta megerősíteni a végkielégítés összegéről szóló információt.

A kommunikációs igazgató az MTI-nek korábban elmondta, hogy Szalainé azért maradhatott még másfél évig a cégnél – annak ellenére, hogy végkielégítését megkapta -, mert Balogh Zsolt, az előző, megbízott vezérigazgató erre szabályos megállapodást kötött vele.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik