Belföld

Fidesz-ultimátum Draskovicsnak

A Fidesz elvárja, hogy az igazságügyi és rendészeti miniszter még vasárnap nyilatkozzon arról, hogy mi az igazság az általa bemutatott és a sajtóban megjelent filmfelvételekkel kapcsolatban, amelyeken egy robbantás képei látszanak.

Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője vasárnapi elmondta: Draskovics Tibor miniszter pénteki sajtótájékoztatóján egy olyan felvételt hozott nyilvánosságra, amelyről azt állította, hogy politikai alapú terrorizmus előkészületeit jeleníti meg. Az ellenzéki politikus úgy vélte, „a közvéleményt ilyennel traktálni csak nagyon indokolt és megalapozott esetben szabad”.

A Fidesz megdöbbenten fogadta a sajtóban megjelent más felvételeket, amelyek kísértetiesen hasonlítanak a Draskovics Tibor által bemutatottakhoz, és amelyekről a rendőrség korábban azt állította, hogy „kémiai képzésben részt vett fiatalok kísérleti csínytevése” – mondta Szijjártó.

Ha bebizonyosodik, hogy a két felvétel ugyanaz, akkor a bizonyítékhamisítás gyanúja vetődhet fel – mondta a Fidesz politikusa. „Itt az idő, hogy Draskovics Tibor még a mai napon előálljon, és elmondja az igazságot, határozottan elvárjuk, hogy kiderüljön, miről is van szó” – fogalmazott.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szombaton visszautasította azokat a feltételezéseket, amelyek szerint egy másik bűnügyben készült felvételek kerültek volna nyilvánosságra. Az NNI azt állította, a Magyarok Nyilaival kapcsolatos képanyagot hozta nyilvánosságra a rendőrség pénteki sajtótájékoztatóján.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik