Belföld

Az ország negyede ágynak eshet

Meghalt az első magyar új influenzás beteg, legkésőbb ősszel pedig megérkezhet hozzánk is az új influenzajárvány. Egészségügyi szakemberek úgy számolnak, hogy Európa lakosságának akár ötöde is megfertőződhet, Magyarországon 3,5 millió beteg is elképzelhető. A magyar oltóanyag gyártása július elején elkezdődött, az ÁNTSZ októberre tervezi a tömeges oltási kampány elindítását.

A mostani számítások szerint úgy néz ki, hogy legkésőbb őszre hazánkat is elérheti az új influenzajárvány, a H1N1 – mondta az FN-nek Berencsi György, az Országos Epidemiológiai Központ virológusa. „Az utolsó nagy járvány 1968-ban volt, az is szeptemberre érte el Magyarországot. A járványnak azért kedvez ez az időszak, mert a párás levegőt kifejezetten kedveli, és ekkor már inkább zárt helyeken vannak az emberek, ami szintén segít a terjedésben”- állítja Berencsi György.

Ráadásul ősztől tavaszig számít a szakember arra is, hogy a hagyományosan szezonális és az új vírus együttesen jelenik meg. Éppen ezért akár azt is ajánlja, hogy mindkét vírus ellen védekezzünk. Azt már Németh Zsolt, az oltóanyagot gyártó Omninvest Kft szóvivőjétől tudjuk, hogy az oltóanyagok gyártása július elején kezdődött el. „A kapacitáslekötési szerződés alapján vállalt ütemezésben, a napokban megszülető kormányzati döntés alapján biztosítjuk a magyarországi ellátáshoz szükséges oltóanyag-mennyiséget, majd ezt követően kerülhetnek sorra a külföldi igények”.

A dolgozók negyede is kieshet

Berencsi György szerint egy esetleges járványnál az lenne az ideális, ha a lakosság felét beoltanák, ugyanis nagyobb közösségekben, munkahelyeken a fertőzés pillanatok alatt terjed. Szakértők nagyjából úgy számolnak, hogy a legrosszabb forgatókönyv szerint akár a dolgozók negyede is hiányozhat a munkahelyéről. Egy nagyjából három hónapos járvány alatt akár három és fél millióan is megbetegedhetnek. „Éppen ezért bármennyire is közhelyesen hangzik, ilyenkor az a legfontosabb, hogy mindenki, aki beteg, vagy betegnek érzi magát, maradjon otthon, ne menjen rendelőbe, hanem hívja ki a háziorvost, és lehetőleg a gyógyszertárba is mást küldjön” – hangsúlyozta a virológus.

Az oltási rend egyébként az új vírus esetében nem ugyanaz lesz, mint a hagyományos influenzánál. Először az egészségügyben dolgozók kapják meg a vakcinát, majd az állam működése szempontjából kulcsfontosságú emberek beoltása következik. Ez után kerül sor a lakosság többi, foglalkozásuk vagy egészségi állapotuk miatt védendő csoportjaira (idősek, gyerekek, legyengült immunrendszerűek, cukor- tüdő- vagy szívbetegek).

Fizetni kell érte

„A kormánydöntéstől függően az oltóanyag egy része térítésmentes lesz, további hányadához térítés ellenében lehet hozzájutni” – mondja Németh Zsolt, hozzátéve, hogy egy oltás beadását követően kialakul a megfelelő védettség, tehát a magyar vakcina esetében nincs szükség ismételt oltásra.

A vakcina beadását követően 10-14 nap szükséges a megfelelő védettséghez. Az új oltóanyag ára nagyjából megegyezik a szezonális vakcináéval, 1200 forint, de a lakosság térítésmentesen juthat hozzá. Egyébként a szezonális oltóanyag gyártása az éves ütemezésnek megfelelően már befejeződött, ezt követően kezdték csak meg az új típusú vírustörzs elleni vakcina gyártását.

Nem lesz agresszívebb a vírus

„Fel kell készülni arra, hogy Európa lakosságának legalább az ötöde megbetegszik majd ősszel, amikor a leginkább fertőzni fog az új influenza H1N1 vírusa” – mondta Jakab Zsuzsanna, a stockholmi székhelyű Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) magyar igazgatója korábban. Az európai járványügyi vezető szerint olyan méretekben nő Európában is a vírussal fertőzött betegek száma, hogy új stratégiára van szükség a világjárvány kezelésében.

A járványügyi vezető azt mondta: bár a járvány gyorsan terjed, Európában csak enyhe lefolyású betegséget okoz. A fertőzöttek 90 százalékának nincs szüksége orvosi kezelésre és antivirális szerre sem, és a szakemberek szerint nem is várható, hogy őszre agresszívabbá válna a vírus. Ugyanakkor a betegek várhatóan nagy száma miatt meg fog nőni a kórházi kezelésre szoruló influenzások száma is. Az igazgató hozzátette: azt azért nem lehet teljesen kizárni, hogy mégis átalakul őszre a vírus, hiszen találkozhat a szezonális influenza vírusával, sőt, akár a madárinfluenza vírusával, a H5N1-es vírussal is összekeveredhet.

Őszre Magyarországon is járvány lesz (Kép: Rédley Tamás/FN)

Őszre Magyarországon is járvány lesz (Kép: Rédley Tamás/FN)

A hazai egészségügyi szakemberek egyébként nem ajánlják, hogy a patikában is beszerezhető gyógyszereket felvásárolják az emberek, mert a készítmények idő előtti beszedése azt eredményezheti, hogy a készítmények hatástalanná válnak addigra, amikor valóban szükség lenne rájuk.

Októberben indul az oltási kampány

Az ÁNTSZ októberre tervezi a tömeges oltási kampány beindítását. Korábban szó volt arról, hogy az új influenza elleni védettséget biztosító anyagot hozzáadják a rendes influenza elleni oltáshoz, ám erről kiderült, hogy nem lehet, mert a kombinált oltás fehérjetartalma szövődményeket okozna. A H1N1 gyors lefolyású, és leginkább a szív és érrendszeri betegségben szenvedők a veszélyeztetettek. Sok vírustörzs válik rezisztenssé, ebben az évben Dániából, Kínából, Hongkongból jelentették, hogy a H1N1 ellenáll az egyik – Magyarországon is kapható – gyógyszernek.

Magyarországra májusban érkezett meg az új vírus vad tenyészete. A vírustörzset az Amerikai Betegségmegelőző Intézetétől kaptuk. Magyarország egyike volt az első országoknak, amelyek megkapták a vad vírust, a hazai technológia ugyanis alkalmas arra is, hogy ez alapján készítsen vakcinát. A lefagyasztott törzsnek ez után húsz napra volt szüksége ahhoz, hogy laboratóriumi körülmények között vizsgálható legyen, majd elkészült a vakcina, július eleje óta pedig tömegesen gyártják az oltóanyagot. A legyártott oltóanyagot az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézetben (EKI) tárolják majd: egy esetleges járvány esetén az egészségügyi hatóságok ebből a tartalékból tudják majd beoltani a magyar lakosságot. Az oltóanyagot augusztustól kezdik el szállítani az EKI-be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik