Belföld

Szigorítana és erősítene a Fidesz

A Fidesz a büntető törvénykönyv (btk.) szigorítása mellett a rendőrség radikális megerősítésével és átalakításával javítaná a közbiztonságot - jelentette ki Lázár János.

Részben a rendőri állomány átcsoportosításával, 3100-ról 9700-ra emelnék a körzeti megbízottak számát – közölte az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának elnöke. A rendőrök elleni egyre szaporodó támadások megfékezése és a rendőri tekintély helyreállítása érdekében – a btk. szigorításának keretében – a jelenleginél sokkal súlyosabb büntetés járna a hivatalos személy ellen elkövetett erőszakért – tette hozzá a politikus.

A Fidesz álláspontja szerint azonos szintű közbiztonságot kell garantálni a jogtisztelő állampolgárok számára az ország minden pontján, ezért kormányra kerülésük esetén kezdeményezik a btk. szigorítását. Úgy fogalmazott, a bűn háziorvosa a körzeti megbízott. Mint mondta, Magyarország 44 kistérségében a jogkövető magatartás helyett a „bűnkövető magatartás lett az úr”. Lázár János nem hisz az úgynevezett városőrség felállításában: én a rendőrségben hiszek, az állam ne privatizálja, ne ossza meg erőszak monopóliumát – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik