Belföld

Draskovics: rend lesz a melegfelvonuláson

A rendőrség határozott intézkedésekkel fogja biztosítani, hogy a melegek - ahogyan az alkotmányos kereteken belül bárki más - háborítatlanul fejezhessék ki véleményüket, közösséghez való tartozásukat - közölte Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter, miután melegszervezetek képviselőivel egyeztetett az idei felvonulásról.

„Tavaly megtapasztaltuk, hogy Magyarországon jó néhányan megpróbálták kétségbe vonni emberek, közösségek jogát az egyenlőséghez, méltósághoz, szexuális orientációjuk kifejezéséhez” – mondta hétfői sajtótájékoztatóján a tárcavezető, aki szerint ez elfogadhatatlan.

Arra a kérdésre, hogy ha szeméremsértés történik, közbeavatkozik-e a rendőrség, a miniszter úgy válaszolt: természetesen. „A rendőrség nem azért biztosítja adott esetben a melegek felvonulását, mert jobban szereti a melegeket, mint valaki mást, hanem azért, mert Magyarországon mindenkinek joga van az alkotmány keretei között kifejeznie politikai véleményét, valamilyen szervezethez, magatartáshoz, közösséghez való tartozását” – mondta.

A tájékoztatón Steigler Sándor, a Szivárvány Misszió Alapítvány elnöke azt mondta, örülnek, hogy a kormányzat részéről is támogatják fesztiváljukat és felvonulásukat; a Meleg Méltóság Menetét szeptember 5-én rendezik meg.

A tavalyi melegfelvonulást július 5-én tartották a fővárosban. A parádén szélsőséges tüntetők támadtak a résztvevőkre és az őket biztosító rendőrökre. Az arcukat általában csuklyával, maszkkal takaró ellentüntetők Molotov-koktélokat, petárdákat, felszedett utcaköveket, üvegeket, tojásokat dobáltak. A legdurvább támadások a Hősök terén és a Liszt Ferenc térnél történtek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik