Várnai László (MSZP) polgármester elmondta: az ellátási, a beruházási és a közhasznúsági szerződést is felmondta augusztus 31-ei átvétellel, miután Kollányi Gábor, a HospInvest Zrt. elnöke hétfőn hivatalos levélben értesítette arról, hogy nem tudják teljesíteni a kórház működtetésére vonatkozó szerződésben foglaltakat.
A polgármester utalt az önkormányzat és a HospInvest közötti szerződésre, mely szerint a 2004 óta elvégzett beruházásokat és a műszerfejlesztést az önkormányzat leltár szerint, térítésmentesen megkapja, amennyiben rendkívüli felmondással a vállalkozó hibájából szűnik meg az együttműködés.
Kiskunhalas szocialista-szabad demokrata többségű önkormányzata 2004. július elsején adta át a magánbefektetőnek a városban és környékén 130 ezer beteg ellátását biztosító kórház működtetését.
A vállalt befektetések csak egy részét tudta teljesíteni az üzemeltető magántársaság, ezért a már Fidesz-többségű önkormányzat 2008-ban egy külső céget bízott meg a szerződések áttekintésével.
A cég által készített jelentés következményeként a HospInvest és az önkormányzat között létrejött szerződést módosították.
A kiskunhalasi volt az első kórház, amelyet az önkormányzat a magánbefektetőkből álló HospInvest Zrt.-nek 2004-ben üzemeltetésre átadott.
Kuncze Gábor 2004-ben, még az SZDSZ elnökeként nyílt levelet írt Kiskunhalas polgármesterének, melyben az önkormányzat és a magánbefektető együttműködéséhez gratulált.
„Jelképesnek tekintem, hogy éppen a nagy múltú, az idén 150 esztendős kiskunhalasi Semmelweis Kórház mutat példát arra, hogy a magántőke bevonása nélkül nem lehet talpra állítani a magyar egészségügyet. Meggyőződésem, hogy a halasi tőkebevonás módja mintaként szolgálhat a többi önkormányzati tulajdonban lévő kórháznak is” – lehetett olvasni a nyílt levélben.
Mikola István, a Fidesz egészségügyi szakpolitikusa egy éve a kiskunhalasi kórházban közösen vett részt Kökény Mihállyal, az MSZP egészségügyi szakpolitikusával egy Semmelweis-napi ünnepségen, ahol kijelentette: „Továbbra is azt mondom, amit egészségügyi miniszterként 2001-ben a kórháztörvény elfogadásakor képviseltem, hogy helye van az egészségügyben a magántőke bevonásának szakmai vállalkozásokon keresztül, megfelelő korlátokkal. Ezt mi egzisztenciavállalkozások, szakmai vállalkozások formájában látjuk lehetségesnek.”
A magánszemélyek tulajdonában lévő HospInvest Zrt. 2000-ben alakult, és 2004-ben vette át az első kórházat, a kiskunhalasit.
A HospInvest tulajdonosai a múlt pénteki közgyűlésen döntöttek arról, hogy a csődvédelem helyett felszámolást kérnek. A cégcsoport áprilisban kért csődvédelmet maga ellen, ami augusztus közepéig fizetési moratóriumot jelentett volna számára. Ennek törvényi feltétele, hogy a moratórium időszakában meglegyen a pénzügyi egyensúly, azaz a bevételek fedezzék a kiadásokat. Miután a cégcsoport ezt nem tudta teljesíteni, a felszámolási kérelem mellett döntött.
A felszámolás ideje alatt az egészségügyi intézmények közfinanszírozását a felszámoló látja el. A HospInvest által üzemeltetett kórházak működtetését önkormányzati cégek veszik át.
