Indoklásul az aláírók azt hozták fel, hogy ők mindeddig támogatták a pártot, de hűek kívánnak maradni eszményeikhez, ezért nem vállalnak közösséget “a párt jelenlegi vezetésével, meghirdetett elveivel, megosztó stílusával”.
Az aláírók: Ara-Kovács Attila, Fodor Tamás, Haraszti Miklós, Hodosán Róza, Iványi Gábor, Konrád György, Kozák Márton, Lakner Judit, Rajk László, Rajk Judit, Szenthe Antónia és Szira Judit.
Haraszti Miklós nem kívánta kommentálni a nyilatkozatot, mindössze annyit mondott, hogy “nem vitát akarnak kezdeményezni, (…), a részletes magyarázatokkal, politikai indoklásokkal pedig csak a helyzetet mérgesítenék”.
Vasárnap Retkes Attila zenetörténészt, közgazdászt választották az SZDSZ elnökévé. Amikor a küldötteknek megköszönte elnökké választását, azt kérte Kóka Jánostól, hogy a lehető legrövidebb időn belül mondjon le frakcióvezetői posztjáról. Kérésére ezt a rendkívüli küldöttgyűlés szimpátiaszavazással meg is erősítette: a többség felemelte regisztrációs kártyáját.
Az SZDSZ új elnöke hozzátette: mihamarabb javaslatot tesz a képviselőcsoport új vezetőjének személyére.
Demszky Gábor Budapest főpolgármestere az SZDSZ vasárnapi rendkívüli küldöttgyűlésének délutáni politikai vitájában – amely az ügyvivői testület tagjainak megválasztását előzi meg – azt mondta: minden olyan szabad demokrata politikusnak félre kell állnia, aki eddig meghatározta a párt országos politikáját.
A vasárnap délelőtt még az SZDSZ pártelnöki posztjáért versengő Weinek Leonárd, Zugló polgármestere még ugyanazon a napon késő délután kilépett az SZDSZ-ből.
A politikus az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az elmúlt időszak párton belüli eseményei és a mai tisztújítás végeredménye alapján egyértelművé vált számára, hogy az SZDSZ-en belül sem szervezeti, sem politikai szempontból nincs esély a megújulásra.
Konrád György hétfőn hivatalosan is kilépett az SZDSZ-ből – erősítette meg az érintett. A párt egykori alapítója közölte, nem tetszik neki a vasárnap elnökké választott Retkes Attila “nyegle modora”, amellyel az új vezető az elődeiről beszélt, akiket ő viszont nagyra tart.