A rádió híre szerint a rendőrség az ügyészségtől kérte annak kivizsgálását is, hogy történt-e a tüntetésen hatósági intézkedés elleni izgatás.
Az MTI hétfőn reggel megkereste az ügyben a BRFK-t, arról kérve tájékoztatást, a rendőrség indít-e eljárást a szombaton a Szabadság téren történt rendezvénnyel kapcsolatban.
Szombaton a Jobbik Magyarországért Mozgalom nagygyűlést tartott a Szabadság téren, ahol közfelkiáltással újjáalakult a Magyar Gárda mozgalom. Az Országos Rendőr-főkapitányság pedig szombat este tudatta: „Aki a bíróság által jogerősen feloszlatott társadalmi szervezet vezetésében vesz részt, bűncselekményt követ el.”
A főkapitány még a szombati rendezvény előtt tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: ha valaki jogsértést követ el, a rendőrség határozottan, szakszerűen és törvényesen lép fel vele szemben.