A tisztújításon 703 szavazásra jogosult küldött vehet részt, közülük 10 óráig körülbelül 410-en regisztráltak. Az elnöki posztért Badacsonyi Szabolcs, Retkes Attila és Weinek Leonárd indul.
A FigyelőNet helyszíni tudósítója szerint a küldöttek fele a büfében tartózkodott, úgy kellett beinvitálni őket a szavazásokra.
Két forduló után elnök
Két fordulóban dönthet az SZDSZ az elnök személyéről – fogadták el a javaslatot a küldöttek az SZDSZ vasárnapi rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén. A javaslat arról szól, hogy ha az első fordulóban egyik jelölt sem kapja meg a szavazatok 50 százalékát plusz egy voksot, akkor második fordulóra kerül sor, amelyben a két legjobb eredményt elért elnökaspiráns vesz részt.
A küldöttek elutasították viszont Hörömpöli Kálmán (a párt zuglói elnöke) és Losonczi Tamás (Nógrád megyei ügyvivő) javaslatait, hogy vasárnap csak a politikai vitát folytassák le, és a tisztújításra csak októberben kerüljön sor. Hörömpöli Kálmán javaslata úgy hangzott, hogy álljon fel egy hatfős operatív testület, amely szeptember végére elkészíti az SZDSZ új programját. Felvetése szerint addig a jelenlegi elnök és ügyvivő testület ügyvezetőként működtetné a pártot.
Az elnöki posztért induló Retkes Attila és Weinek Leonárd, Zugló polgármestere – KÉPGALÉRIA! (fotó: MTI)
Az elnökválasztás Retkes Attila és Badacsonyi Szabolcs között fog eldőlni, s az első fordulóban valószínűleg nem születik döntés – értesült a FigyelőNet helyszíni tudósítója a küldöttség berkeiből. A küldöttek ezt a véleményt azzal indokolták, hogy egy internetes szavazás szerint 49,11 százalékban szavazott Retkesre a budapesti választmány.
Kovács László, megyei alelnök – aki Weinek Leonárdot támogatja – a FigyelőNetnek arra a kérdésére, miszerint fennmaradhat-e az SZDSZ, azt válaszolta: attól függ ki lesz az elnök. Meglátása szerint ha Badacsonyi Szabolcs fog nyerni, akkor fennmarad, ha Retkes Attilát választják meg, akkor előrehozott választásokra, valamint a koalíció felbomlására is sor kerülhet. Amennyiben viszont Weinek Leonárd lesz az SZDSZ új elnöke, akkor van esély a status quo fennmaradására – nyilatozta Kovács az FN-nek.
Az elnöki posztért induló Badacsonyi Szabolcs (fotó: MTI) – KÉPGALÉRIA!
Kiútkeresés
Fodor Gábor szerint az SZDSZ-nek felül kell emelkednie az elmúlt időszak eseményein, és a rendkívüli küldöttgyűlést a kiútkeresésnek kell szentelni: indulatoktól mentesen szembenézni a közös felelősséggel, és kísérletet tenni a válságból való kilábalásra.
A feladat terhe akkora, hogy nem bír el további politikai játszmákat, belháborút, spekulációt, obstrukciót és rosszindulatot – fogalmazott a párt leköszönő elnöke, akiben – elmondása szerint – nincs indulat, csak elkeseredettség és szomorúság.
Fodor lemondásától a küldöttgyűlésig
A küldöttgyűlésre azután kerül sor, hogy Fodor Gábor elnök június 7-én az európai parlamenti választások eredményét követően bejelentette, hogy másnap felajánlja a lemondását. Egy héttel később az országos tanács (ot) ülésén ezt meg is tette.
Lemondott posztjáról négy ügyvivő, Béki Gabriella, Csőzik László, Gulyás József és Léderer András is. Az országos tanács először július 4-ét jelölte ki a küldöttgyűlés időpontjául, de ezt többen megtámadták, mert véleményük szerint szabálytalanul lett összehívva, ezután módosították az időpontot július 12-re.
