Belföld

Kevesen mentek el a gárdaellenes tüntetésre

Mintegy száz gárdaellenes tüntető jelent meg a Szabadság téren a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének felhívására, hogy az emlékmű megkoszorúzásával tiltakozzanak a fasizmus ellen. Képgaléria!

Minden kisebbséget meg kell védeni, nem szabad válogatni közöttük, mert a fasizmus réme mindenkit fenyeget – mondta Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) – Összefogás a Demokráciáért elnöke szombaton a fővárosban, az V. kerületi Szabadság téren.

A MEASZ elnöke, aki a zakóján egy áthúzott horogkeresztet viselt, a szovjet hősi emlékműnél elmondott beszédében azt hangsúlyozta, hogy a II. világháborúban csaknem egymillió magyar ember halt meg, s “azért vagyunk itt, hogy ez még egyszer ne ismétlődhessen meg”.

Hanti Vilmos a téren megjelent mintegy 100 ember előtt úgy fogalmazott, hogy az emlékműnél azok előtt tisztelegnek, akik kiszorították a fasisztákat Magyarországról.

A Jobbik térnyerése elleni tiltakozáshoz csatlakozott több civil szervezet, köztük a Demokratikus Hálózat és az Magyar Egyesült Baloldal.

Képgaléria a tüntetésről (Fotó: Mészáros Gábor/FN)

Képgaléria a tüntetésről (Fotó: Mészáros Gábor/FN)

A rendezvény végén a résztvevők “No racism, No gárda” feliratú táblákat tartottak a magasba és virágokat helyeztek el a szovjet hősi emlékműnél, majd egymás kezét megfogva élőláncot alkottak az emlékmű körül.

A helyszínen megjelent néhány fekete ruhába öltözött, kopaszra nyírt fiatal, akiket a rendőrség igazoltatott.

Rendbontásra nem került sor, néhány idős ember ugyanakkor összeszólalkozott azon, hogy az elesett szovjet katonák valóban hősöknek, illetve felszabadítóknak nevezhetők-e.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik