A politikus ezt azzal indokolta, hogy országos választási bizottság tagjaként az MSZP kampányában kíván dolgozni. Az MTI úgy tudja, Szili Katalin a kongresszuson baloldali fordulatot szorgalmazott, és azt mondta: nem szabad engedni a szociális minimumból.
A házelnök a kongresszusról távozóban, a Vasúttörténeti Park bejáratánál elmondta: nem vállal tagságot a párt országos választási bizottságában, és „nem sarzsival, hanem baloldali politikusként” akar tenni a baloldal újjáépítésérét.
Az MTI azon kérdésére, hogy vállalná-e a miniszterelnök-jelöltséget, azt közölte: nem vállalok semmilyen posztot, nem posztban gondolkozom.
Hozzátette: döntésemmel szerettem volna példát mutatni arra is, hogy nem a poszt a lényeg, hanem a baloldal talpra állítása.
