A kisebbségek napjának megtartása jó hagyomány, amely mutatja, hogy jól működik az Alkotmányban foglalt kisebbségvédelem, a békés egymás mellett élés, sőt egymással együttélés – mondta a kormányfő a Pest megyei település tájháza előtt felállított színpadon.
Bajnai Gordon hangsúlyozta: az önök múltja, hagyományai, ünnepeik, az önök kultúrája, amely gazdagítja a magyar kultúrát, integráns része a Magyar Köztársaságnak és az önök jelene, az élő nyelv használata is fontos része az ország működésének.
Bajnai Gordon beszéde után, a színpad mellett találkozott az ünnepségen megjelenő Dusan Caplovic szlovák miniszterelnök-helyettessel, akivel biztonsági emberek és újságírók gyűrűjében negyedórát beszélgetett.
