A Lajta lassan apad, a vízállás a harmadfokú készültségi szint alá várhatóan a nap folyamán süllyed – közölte Reich Gyula, az Országos Műszaki Irányító Törzs szóvivője. Apad a Rába és a Duna is, utóbbi esetében várhatóan a nap folyamán a fővárosban a rakpartokról is elkezd lehúzódni a víz. A Murán levonult az árhullám. A fővédvonalon védekező létszám 838 főre csökkent.
Reich Gyula emlékeztetett: a folyóinkon az elmúlt két hétben levonult árhullámok miatt egyidejűleg 853 kilométernyi védvonalon volt készültség. Hozzátette: a víz számos helyen okozott kárt, rongálta meg a töltéseket, egyéb vízi létesítményeket. Hangsúlyozta: mivel hazánkban az év bármely szakaszában levonulhat árhullám, ezért elengedhetetlen a megrongálódott védművek helyreállítása.
A Dunán az árhullám több helyen megrongálta a medret, amelyet mihamarabb helyre kell állítani, a dunai nemzetközi hajóút parti és úszó kitűző jeleivel együtt – tette hozzá a szóvivő.
