Belföld

Népirtás elleni központ létesül Budapesten

A népirtások megelőzését szolgáló központ nyitását tervezik Budapesten - hangozott el a második Budapesti Emberi Jogi Fórumon. A csütörtökön kezdődött kétnapos nemzetközi tanácskozáson megvitatják a népirtás nemzetközi megelőzésének lehetőségeit is.

A konferenciát videóüzenetben köszöntötte Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, valamint Navanethem Pillay, ENSZ emberi jogi főbiztosa. Mindketten támogatásukról biztosították a budapesti központú Népirtások Megelőzésének Nemzetközi Központja létrehozását.

Javier Solana üzenetében hangsúlyozta, hogy előzetes jelekből következtetni lehet népirtások, tömeggyilkosságok bekövetkeztére, ám a megelőzéshez, a beavatkozáshoz politikai szándék is szükséges.

Navanethem Pillay szerint a létrehozandó budapesti központ segíthet abban is, hogy fejlődjön a civil- és nemzetközi szervezetek, valamint a kormányok együttműködése.

A budapesti központ tervét 2008. augusztus 28-án, az első Budapesti Emberi Jogi Fórumon jelentette be a Külügyminisztérium. A megvalósíthatósági tanulmány mostanra készült el, és a fórumon mutatta be Enzo Le Fevre Cervini, a Külügyminisztérium különleges tanácsadója, valamint Lakatos István emberi jogi nagykövet. Lakatos István azt mondta, hogy Budapest azért jó helyszíne a központnak, mert több humanitárius szervezetnek működik irodája a magyar fővárosban, és ez megkönnyíti a velük való együttműködést.

Ugyanakkor a gyarmatosító múlttal nem terhelt Magyarország elfogadható helyszín Afrika, Ázsia és Latin-Amerika országai számára. A megvalósíthatósági tanulmány 2-2,5 millió euróra becsüli a központ éves fenntartási költségét, amelyet széles körű nemzetközi támogatás biztosítana.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik