Egyhangú szavazással vette napirendre a közgyűlés a város vezetőinek azon pótnapirendi javaslatát, hogy a Margit híd felújításához 17 milliárd forintos többletforrást biztosítsanak.
Az ellenzékkel együtt szavazó Gy. Németh Erzsébet megakadályozta azt, hogy Hagyó Miklós (MSZP) és Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettesek előterjesztésében a közgyűlés tárgyaljon arról a javaslatról, hogy a XXIII. kerületben az M5-ös autópálya mellett 163 ezer négyzetméter erdő átminősítését kezdeményezzék a beépíthetőség érdekében.
Kétszer is leszavazta a közgyűlés annak a városvezetői javaslatnak a napirendre vételét, hogy a nyári szünet idejére a főpolgármesterhez telepítsék a pénzügyi bizottság hatásköreit. Az elmúlt időszakban tapasztalt határozatképtelenségekkel indokolták ezt a kezdeményezést, hogy a közbeszerzési döntések időben megszülethessenek. A Margit híd esetében például 100 millió forintot kellene fizetni akkor a fővárosnak, ha nem hozza meg időben a felújítás kivitelezőjéről a közbeszerzési döntést. Havas Szófia (MSZP) az első szavazásnál tartózkodott, a második alkalommal pedig nem vett részt a voksolásban, így szavazategyenlőség miatt nem került napirendre a javaslat.
Nézze meg az FN Tudósító (Darksoder) fotóit a Margit híd jelenlegi állapotáról!
Steiner Pál MSZP-frakcióvezető bejelentette, hogy a szocialisták most nem tartják időszerűnek azt a városvezetői javaslatot, hogy a közterület-használati engedélyekről a jövőben a főpolgármester döntsön a szakbizottságok helyett. Hagyó Miklós és Ikvai-Szabó Imre ezután visszavonta közös előterjesztését.
Wintermantel Zsolt (Fidesz) javaslatára napirendre vette a közgyűlés azt az előterjesztést, amelyben a parkolási rendelet legutóbbi módosítását korrigálnák. Ezzel megszüntetnék az autósok kettős büntetését, azt, hogyha egy rendőr már megbüntette a nem a kijelölt helyen várakozó autóst, a parkoló őr újból megtehesse ezt.
A napirendi vitában az eredetileg kiküldött félszáz előterjesztés újabb hússzal bővült.
