Szanyi Tibor szerint az MSZP-nek ki kell lépnie Gyurcsány Ferenc árnyékából, de még a „cipőjéből is”. Gyurcsány „liberálanarchista” örökségével bizony le kell számolnunk – mondta. „Visszatérése nem valószínű, de nem is kívánatos. Remélem, ezt ma még lelkes támogatói is előbb-utóbb megértik” – fogalmazott Szanyi Tibor a HVG online-ra hétfőn felkerült interjújában.
A szocialista képviselő szerint nem lesz egyszerű újra megtalálni a baloldali gyökereket, mert a baloldali értékek – mindenekelőtt a szolidaritás és a társadalmi igazságosság – képviseletére több más politikai erő is bejelentkezett, főként a jobboldalról.
Az „EP-választásokon a napnál világosabban kiderült, hogy az SZDSZ-t leszámítva az összes többi párt a baloldali tortából kínálgatott a választóknak, nekünk, az MSZP-nek viszont alig maradt mondanivalónk. Az elmúlt években követett politikánk, az emberarcú neoliberalizmus ugyanis lényegében ellentmondásban volt eredeti jelszavainkkal, hagyományos értékeinkkel” – fogalmazott a szocialista országgyűlési képviselő, aki emlékeztetett arra is: az MSZP-n belül voltak jó néhányan, akik felhívták a figyelmet, hogy az utóbbi pár évben „rossz irányba megy a szekér”.
„Bennünket igazolt az idő, nem pedig azokat, akik eddig az MSZP-t vezették. Nekik ezért háttérbe kell vonulniuk, életkortól függetlenül. Új, baloldali irányvonalra van szükség” – jelentette ki a szocialista politikus.
Szanyi Tibor a szocialista-szabaddemokrata közös kormányzásról szólva kifejtette: két olyan ideológiát igyekeztek összeegyeztetni, a baloldaliságot és a liberalizmust, amelyek egyébként „sui generis” nem férnek össze. A szocialisták és a liberálisok kormányzati együttműködéséből sok esetben használhatatlan, öszvér jellegű produktumok jöttek létre. Ez súlyos veszélybe sodorta az MSZP identitását, tehát ezen a területen elkerülhetetlenül dönteni kell – tette hozzá.
Az offshore cégek kapcsán Szanyi Tibor emlékeztetett arra, hogy amikor Gyurcsány Ferenc berobbant a politikába, nyilvánosan is figyelmeztette: baloldali párt számára súlyos kockázatot jelent, ha üzletember vezeti. „Beszéljünk világosan. A politikában is szerepet játszó magyar gazdasági elit tagjainak legfőbb közös vonása, hogy irdatlan vagyonukat jórészt az adófizetés elkerülésének köszönhetik” – jegyezte meg a szocialista politikus.
