Bíró Béla politológus az erdélyi magyar intézményvezetők tömeges leváltásával összefüggésben ír arról, hogy a magyar autonómiatörekvéseket elutasító román többségnek „gyakorlatilag senkitől nem kell tartania”: Magyarország örül, hogy él, Európa egyebekkel van elfoglalva.
Arról nem is beszélve, hogy a kisebbségi kérdést az Európai Unió parlamentjében rövidesen bohózattá lehet zülleszteni – teszi hozzá a politológus, aki szerint a Jobbik által szélsőjobb retorikával előadott autonómiaigény a két román szélsőséges nacionalista politikusnak, Vadim Tudornak és Gigi Becalinak is szárnyakat adhat majd. Értekezéseiket követően a nyugati államok azon képviselői sem akarnak többé hallani kisebbségi kérdésről, akik korábban esetleg akartak volna – állapítja meg a szerző, hozzáfűzve, hogy a romániai magyar EP-képviselők (Tőkés László, Winkler Gyula és Sógor Csaba) hiába próbálnak majd racionális érvekkel előhozakodni, senki sem figyel majd rájuk.
Egy másik kommentárban Ágoston Hugó kifejti: a Jobbik az egyik legkevésbé szalonképes párt az új Európai Parlamentben, ezzel szemben jó előre megmondta, hogy határozottan fogja képviselni többek között a határon túli magyarok autonómiatörekvéseit. „De ki fog mellénk, az RMDSZ vagy akár a Magyar Összefogás mellé állni Európában, ha a Jobbikkal fújunk egy követ? Segítség lesz az, vagy inkább morális és politikai akadály?” – teszi fel a kérdést a publicista. Megállapítja: a radikális nemzeti retorika erőltetése elidegenítheti a romániai magyaroktól igazi európai barátaikat, akik eddig éppen a mérsékelt, okos politikájukért szerették ezt a közösséget.
