Szabó Máté állampolgári bejelentés alapján indított vizsgálatot. A budapesti nő tapasztalata szerint a fővárosban nincsenek gyermekek számára használható illemhelyek, s ezeket különösen a játszóterek környékén hiányolta.
Kellenek a köztéri WC-k
Az ombudsman jelentésében rámutatott arra, hogy a gyermekek egészséges testi és lelki fejlődésének biztosítása, egészségvédelmük alkotmányos jogának garantálása tetteket követel az állami, önkormányzati szervektől.
Álláspontja szerint a gyermek testi és lelki fejlődésében, egészségében zavart okozhat, ha játék közben azért nem képes az elvárt módon „elvégezni a dolgát”, mert ehhez nincsenek meg a szükséges feltételek. Az országgyűlési biztos ezért tájékoztatást kért az országos tiszti főorvostól, az érintett minisztériumoktól, valamint a játszóterek fenntartóitól, a budapesti kerületek önkormányzataitól.
A tiszti főorvos Szabó Máténak írt válaszában kifejtette: fontosnak tartja minél több köztéri WC, kézmosó, ivókút kialakítását mind a gyermekek, mind a felnőttek számára, ugyanakkor problémát jelent, hogy a közösségi terek önkormányzatok kezelésében vannak, tehát az anyagi fedezetről is nekik kellene gondoskodniuk. Kötelező jogszabályi rendelkezés és anyagi források hiányában azonban ez nem történik meg.
Falakba ütközött Szabó
Az önkormányzati miniszter a hatáskörének hiányát állapította meg, a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter szerint pedig a jogszabályok adottak, a problémát azok végrehajtása okozza. A megkeresett kerületi önkormányzatok az ombudsman tájékoztatása szerint azzal érveltek, hogy a jogszabály nem tartalmaz kötelező jellegű előírást.
Szabó Máté megállapította, hogy a jogszabályi előírások kötelezőek, azonban mivel e jellegük a jogalkalmazók számára nem egyértelmű, felhívta a miniszter figyelmét a módosítás lehetőségére.
