Belföld

Tőkést kitüntették Washingtonban

A Truman-Reagan Szabadságéremmel tüntette ki Tőkés László református püspököt, európai parlamenti képviselőt Washingtonban az amerikai Kommunizmus Áldozatainak Emlékhelye Alapítvány.

A püspök a kongresszus új látogatóközpontjában rendezett ünnepségen a neki adományozott kitüntetést mások mellett a diktatúra ellenében egyesült bátor temesváriaknak ajánlotta. Az elismerést megköszönő korábbi levelében úgy fogalmazott: kitüntetése „elismerés és bátorítás mindazok számára, akik – Temesvár szellemében – soha nem adták fel a harcot a valódi demokráciáért és szabadságért szülőföldemen”.

A keddi ünnepségen arról beszélt, hogy a volt szovjet birodalom és az egykori csatlós államok posztkommunista társadalmaiban a kommunizmus tovább él egykori képviselői és öröksége révén. Ilyen formán a térségben immár 20 év óta folyik a kommunizmus elleni vértelen küzdelem, „egy virtuális harmadik világháború”. Ez a demokráciába történt békés átmenet súlyos ára – mondta.

A korábbi diktatúrák bűnöző elemi és kiváltságosai megőrizték hatalmukat, a gazdasági szférába transzformálva azt, amelyet később visszaváltottak politikai hatalomra. „Ez az oka annak, hogy máig nem szolgáltattak igazságot a kommunizmus áldozatainak és azok utódainak” – fogalmazott. A kitüntetési ceremónia előtt az alapítvány, amerikai szervezetek, valamint több ország nagykövetsége megkoszorúzták a kommunizmus áldozatainak emlékművét a Capitolium tőszomszédságában, Magyarország nevében Somogyi Ferenc nagykövet helyezett el koszorút.

A nonprofit alapítványt az amerikai törvényhozás azért hozta létre 1993-ban, hogy emléket állítson Washingtonban a kommunista diktatúrák több mint százmillió áldozatának. A Truman-Reagan Szabadságérmet a demokrácia előmozdítása, valamint a kommunizmussal és zsarnoksággal szembeni ellenállás melletti elkötelezettség elismeréseként ítélik oda minden évben, személyeknek vagy szervezeteknek. A rangos kitüntetést korábban többek között Václav Havel, Lech Walesa, Tom Lantos és II. János Pál pápa kapta meg; a magyarok közül 2002-ben Orbán Viktor Fidesz-elnököt, 2007-ben Horváth Jánost, a Fidesz parlamenti képviselőjét tüntették ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik