Belföld

Egymásnak estek a pártok Baka miatt

Egymást vádolják hazugsággal a pártok miután negyedszerre sem sikerült főbírót választaniuk. Sólyom László szerint a helyzet a parlament szavahihetőségét kérdőjelezi meg.

Rendkívüli házbizottsági ülést hívtak össze az MSZP kérésére hétfőn, miután a Fidesz az eredménytelen főbíróválasztás elleni tiltakozásul kivonult az ülésteremből, és nem vesz részt a határozathozatalokon.

Miután az elnöklő Mandur László bejelentette, hogy Országgyűlés nem választotta meg Baka Andrást a Legfelsőbb Bíróság elnökének, Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője kért szót. Azt mondta: ezen körülmények között a Fidesz-KDNP frakciószövetség a határozathozatalokban a hétfői napon tiltakozása jeléül nem kíván részt venni.

Valaki hazudott

Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője a fideszes és KDNP-s képviselők kivonulása után azt mondta: szégyen, amit a Fidesz-frakció tesz, „ekkora hazugságot régen nem látott a Ház”

Szerinte megdöbbentő, amit a fideszes képviselők tesznek, ezért azt kezdeményezte, hogy azonnal hívják össze a házbizottság rendkívüli ülését, és ha a Fidesz-frakció ennyire fel van háborodva, akkor adjon lehetőséget arra, hogy nyílt – gombnyomásos – szavazással döntsenek a főbírójelöltről.

Hozzátette: az MSZP nem véletlenül kezdeményezte ezt hétfőn, éppen azért kérték, hogy kiderüljön, ki hazudik ebben a Házban. „Ezzel a kivonulással számunkra egyértelművé vált, hogy a Fidesz” – tette hozzá. Az elnöklő Mandur László bejelentette, hogy összehívja a házbizottság rendkívüli ülését, és szünetet rendelt el.

Meg kell gondolni, mi értelme van újra jelölni főbírót egy ilyen parlamentnek – mondta Sólyom László köztársasági elnök hétfőn újságíróknak, miután a Ház 184 igen és 108 nem ellenében nem szavazta meg az államfő jelöltjét, Baka Andrást főbírónak.

Meglepő és váratlan eredményt hozott a parlamenti szavazás, és miután titkos szavazás volt, ezért soha nem is lehet majd hitelt érdemlően megtudni, mi történt – fogalmazott Sólyom László. Kiemelte: mind a két nagy párt parlamenti frakciója támogatásáról biztosította a jelöltet, ezek után a 108 nem szavazat azt mutatja, hogy valaki nem mondott igazat.

Szavazzunk név szerint

Az MSZP azt javasolta, hogy a házszabálytól eltérve ismét szavazzon az Országgyűlés a Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltjéről – mondta Tóbiás József frakcióigazgató hétfőn Budapesten újságíróknak. „Bizton állítom, hogy igennel szavaztak a szocialista képviselők” – közölte a politikus kérdésre válaszolva.

Tóbiás József elmondta, azért kezdeményezték a házbizottság rendkívüli ülésének összehívását, mert készek vagy még most hétfőn, vagy jövő héten hétfőn nyílt szavazáson dönteni a főbírójelöltről. Ezt a házszabály lehetővé teszi – hangsúlyozta.

Hazudtak a szocialisták, nem szavazták meg Baka Andrást a Legfelsőbb Bíróság elnökének – jelentette ki Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Példátlannak és felháborítónak nevezte, hogy a szocialisták negyedszerre utasították el Sólyom László köztársasági elnök főbírójelöltjét.

Negyedszer bizonyosodott be, hogy a szocialisták az igazságszolgáltatás függetlenségét kockára teszik a pártérdekeik miatt. Azt kell, hogy gondoljuk, hogy ez már a köztársasági elnök elleni személyes támadás – tette hozzá a fideszes politikus.

Arra a kérdésre, honnan tudja, hogy az MSZP nem szavazta meg a jelöltet, Répássy Róbert azt mondta: az eredmény önmagért beszél, ugyanis „kísértetiesen megegyezik” az egy évvel ezelőtti szavazással. (Most hétfőn 184 igen és 108 nem szavazat mellett utasították el a jelöltet és 54 érvénytelen szavazat volt, tavaly májusban pedig 170 igen és 191 nem mellett nem választották meg Baka Andrást).

A megismételt, nyílt szavazásra vonatkozó MSZP-s indítványt ugyanakkor kutyakomédiának nevezte, szerinte a szocialistáknak meg lett volna a ehetőségük, hogy támogassák az államfő jelöltjét, de nem tették.

Sólyomnak szólt?

Nem a főbírójelöltnek, hanem Sólyom László köztársasági elnöknek szólt az elutasítás hétfőn a parlamentben, az államfőnek új jelöltet kell állítania – mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke. „Ez a szavazati arány menthetetlen. A köztársasági elnök kapott egy jelzést, hogy vegye komolyan a magyar Országgyűlést. Ez az üzenet már nem Baka Andrásnak szól, hanem a Magyar Köztársaság elnökének” – mondta Dávid Ibolya.

BAKA SZERINT

Méltatlan a jogállam egyik alapintézményével politikai játékot űzni – kommentált Baka András főbírójelölt hétfőn azután, hogy a parlament immár másodszor nem választotta meg a Legfelsőbb Bíróság elnökének.

„Fogalmam sincs, hogy mi történhetett, mi van a szavazás eredménye mögött, hiszen a frakciók úgy nyilatkoztak, hogy támogatják a jelölést” – mondta az államfő jelöltje újságíróknak a Parlamentben a szavazás után pár perccel. „Úgy látszik, mindenki támogatása kevés, talán kicsit kevesebb jobb lett volna” – jegyezte meg a jelölt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik