Belföld

Jól kitoltak a diákokkal

Több szülő kifogásolja, hogy hétfőre esik a tanév utolsó napja. Az oktatási tárca szerint az iskolavezetők dönthettek úgy, hogy már pénteken elkezdődhessen a vakáció. A szülők egyesülete szerint oktatásirányítási hiba volt június 15-re tenni a tanévzárást.

„Az iskolában a szorgalmi idő, tanítási év minden év szeptemberének első munkanapján kezdődik és – az érettségi vizsga s a szakmai vizsga évét kivéve – minden év június hónap 15-én, illetve ha ez a nap nem munkanap, a június 15-ét megelőző munkanapon fejeződik be” – fogalmaz az oktatási törvény.

Ez alapján minden évben miniszteri rendelet írja le a tanév rendjét, a dokumentum idén sem tér el a június 15-i dátumtól. 2009-ben ez egy hétfői napra esik, tehát a diákoknak egy egész hétvégét várniuk kell arra, hogy kiegészíthessék a várva várt „V” betűvel a táblára írt …akáció feliratot.

Jól kitoltak a diákokkal 1


Élettől elrugaszkodott

A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) az élettől elrugaszkodott oktatási rendelkezésnek tartja, hogy hétfőn még tanítaniuk kell az iskoláknak. Az egyesület elnöke szerint a tárca a tanév rendjének kijelölésekor nem volt tekintettel arra, hogy a családok így sokkal körülményesebben tudják megkezdeni a nyári szünetet.

Keszei Sándor a FigyelőNet kérdésére elmondta, hogy korábban kifogásolták az oktatási minisztériumnál a tanévzáró dátumát, de ott arra hivatkoztak, hogy az intézményvezetők saját hatáskörükben dönthetnek a tanév korábbi bezárásáról. Ezért nem csináltunk belőle akkor problémát – fogalmazott az elnök, de hangsúlyozta, hogy oktatásirányítási hibának tartja a hétfői dátum kijelölését.

Az igazgató dönthetett máshogy

A tárca a miniszteri rendelet azon passzusára utalt, amely lehetővé teszi, hogy szorgalmi idő alatt a nevelőtestület a tanév helyi rendjében meghatározott pedagógiai célra öt – gimnáziumokban és szakközépiskolában hat – munkanapot tanítás nélküli munkanapként használhasson fel. Tehát, ha az iskolavezetés úgy dönt, hogy ezek közül a napok közül egyet arra használ, hogy ne kelljen a gyerekeket hétfőn „becitálni” az iskolába, megteheti.

Kérdésünkre az oktatási tárca ezt megerősítette, úgy fogalmazott, hogy „amennyiben a szorgalmi idő alatt biztosított a jogszabályban előírt 180, illetve 181 tanítási nap megtartása, nincs jogi akadálya annak, hogy 2009. június 15-ét a nevelési-oktatási intézmény tanítás nélküli munkanapként szervezze meg”.

Bolond ballagás, sportnap

A FN által megkérdezett iskolák tudomásul vették a tanév zárására kijelölt napot. Az intézményvezetők általában úgy fogalmaztak, hogy érdemi tanítási feladatot egyébként sem szoktak hagyni az utolsó napra, ezért más típusú foglalkoztatást terveznek június 15-re.

Egy debreceni általános iskolában ekkor tartják a bolond ballagást és a fordított napot, egy fővárosi gimnáziumban sport- és ökonómiai napot, egy esztergomi szakiskolában pedig városnéző kirándulást szerveztek jövő hétfőre. Van ahol erre a napra tűzték ki a „rendes” ballagást. Az általunk megkérdezett intézményekben tehát már év közben mindenütt kihasználták az 5-6 nap nevelés nélküli munkanap lehetőségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik