Belföld

Adócsaló az EU-pénzek körül

Egy adócsalásért és közokirat-hamisításért jogerősen elítélt polgármestert választottak be annak a nyírségi önkormányzati társulásnak a vezetőségébe, amely csaknem ötmilliárd forint európai uniós támogatásról dönthet a jövőben - írta szerdai számában a Magyar Nemzet.

A lap ismertetése szerint az adócsalásért egy év nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Pénzes Sándor kislétai polgármester a pénzügyi bizottságban kapott helyet.
A Nyírségi Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás többek között a helyi víztisztító beruházásokra nyújtott uniós támogatásokat osztja el, koordinálja a Nyírség 46 településén.

A támogatást a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség ítélheti oda a társulásnak, amelynek vezetőségében szinte kivétel nélkül kormánypárti polgármesterek kaptak helyet – ismerteti a Magyar Nemzet.

A társulás alelnöke, Tóth András a lapnak azt nyilatkozta: az alakuló ülésen egyetlen megjelenő polgármester részéről sem vetődött fel, hogy a vezetőségben valakinek is aggályos lenne a tagsága. Állítása szerint nem tudott a polgármester ügyéről, de kijelentette: “ennek ismeretében át kell gondolni, hogy a kislétai polgármesternek helye van-e egy milliárdos európai uniós forrásokra pályázó szervezet pénzügyi bizottságában”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik