Belföld

Vona tudja a kiutat

Az adósságelengedésről tárgyalna, 30 millió embert etetne, visszahozná a csendőrséget, és elzárná a mérgező patakokat Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Kampány.

A gazdasági válságról nem folyik érdemi vita az országban, hanem csak a “felszínt kapargatják”; ezzel szemben a Jobbiknak megvan a programja – jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke egy mezőkovácsházi lakossági fórumon szombaton.

Az elnök elmondta: pártja már március 15-én meghirdette választási programját, amelynek tengelyében a gazdasági válság kezelése, a közbiztonság helyreállítása és a magyarságtudat ápolása áll, ám erről nem beszélnek politikai riválisaik, hanem címkézik őket.

Az adósságkezeléssel kapcsolatban azt javasolta, hogy “kezdeményezzünk tárgyalásokat valamifajta enyhítésről”. Hozzátette: “ez nem ördögtől való dolog, a bolgárok és a lengyelek 1993-ban kezdeményeztek hasonlót, és sikerrel”. Szerinte az államadósság a költségvetésnek olyan terhet okoz, amit nem fogunk tudni hosszú távon elviselni.

“Lehet, hogy a magyar politika irányítóinak az a célja, hogy ebbe a helyzetbe kerüljünk. Lehet, hogy Bajnai Gordon és kormánya nem is válságkezelő, hanem válsággyorsító kormány, és minél előbb szeretnék, hogy bekövetkezzen az államcsőd” – jelentette ki. Az elnök szerint ugyanis ebben az esetben az IMF majd azt fogja mondani, hogy “nem olyan nagy gond, ha nem tud fizetni Magyarország, akkor a földeteket és vizeteket elvesszük”.

Vona Gábor a Magyar Nemzeti Bank kamatpolitikájáról azt állapította meg, hogy nem Magyarország érdekeit szolgálja. “Mesterségesen magasan tartja az alapkamatot, ezáltal lehet az államkötvényeken spekulálni, a vállalkozások pedig nem tudják kitermelni a hiteleiket” – hangsúlyozta.

A mezőgazdaságról szólva azt emelte ki, hogy a magyar gazdáknak elvették a piacait, pedig képes lenne 30 millió embert is élelemmel ellátni. “Vissza kell adni a magyar piacot a magyar mezőgazdaságnak, és a további 20 millió fogyasztó megtalálásának feladata a szakmai és politikai vezetésé” – szögezte le.

A Jobbik elnöke szerint a magyar rendőrség nem képes garantálni a közbiztonságot, ezért azt “egy csapással”, a csendőrség visszaállításával lehetne megoldani.

Vona Gábor végezetül a nemzettudatról szólva azt emelte ki, hogy “nem azért tart itt Magyarország, mert a gazdaságunk romokban hever, mert nincs közbiztonságunk, hanem mert ” a nemzettudatunkat mesterségesen szétverték” – jelentette ki, majd hozzátette: a Habsburgok elvették az őstörténetünket, azután Trianonnál szétszaggatták a nemzetet, jöttek a kommunisták, leszoktattak minket a magyarságról, a közéletről, és jött a rendszerváltás. Szerinte az elmúlt húsz évben folyamatosan mérgező patakokból itatnak bennünket. Az elnök ezek közé sorolta az oktatást, a kultúrát és a médiát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik