Belföld

Az áfa miatt drágul a gáz

Júliustól nem változik a gáz nettó ára, de mivel az áfa öt százalékkal emelkedik, ezzel a gáz is ugyanennyivel drágul - írta a Népszabadság.

A lap szombati számában azt írta, hogy értesülésüket az energiaügyi tárcánál nem kívánták kommentálni. Így a lap szerint a körülbelül egy éve tartó nemzetközi áresés a fűtési szezon előtt gyűrűzhet be Magyarországra. Megjegyzik, hogy Hónig Péter energiaügyi miniszter korábban úgy fogalmazott: a fűtési szezon előtt jelentős gázárcsökkentésre lát lehetőséget.

A mintegy egy éve tartó nemzetközi energiaár-zuhanás tükrében egy júliusi gázáremelkedést korábban szakértők lényegében kizártak. Úgy vélték, a gáz nettó árát a kormány több tényező folytán is csökkenthetné legalább az áfaemelés mértékével. A tavaly óta tartó olajárzuhanás hatása már megjelent az általunk vásárolt orosz gáz dollárárában is, a forint pedig az utóbbi időben erősödött. Ezenkívül a kormány nem állapodott meg a nagykereskedő E.ON-nal a több mint százmilliárdos, vitatott gázártételről, vagyis egyelőre elvileg ez sem épülhet be a tarifába költségként.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik