Belföld

Rémhír a vagyonadó kiterjesztése?

A Magyar Hírlap értesüléseire hivatkozva a Fidesz úgy látja, hogy a kormány a 30 millió forint alatti ingatlanokat is meg akarja adóztatni. Szijjártó Péter erről szóló sajtótájékoztatója előtt órákkal cáfolta a hírt a PM.

A fideszes politikus szerint először szakértők kezdték el támadni a vagyonadó tervezetét, aztán szép lassan előkerültek olyan információk, amelyek arról szóltak, hogy nem csak a 30 millió feletti ingatlanokat, hanem az összes ingatlant meg fogják adóztatni. Komoly támadás ez a családok és az emberek ellen, akiknek a mai világban az ingatlan az egyetlen mentsváruk – jelentette ki Szijjártó, s hozzátette, a Fidesz el fogja törölni az ingatlanadót.

A Pénzügyminisztérium ugyanakkor már reggel kilenckor cáfolta a Magyar Hírlapban megjelenteket. „Nincs terve, és nem is dolgozik azon a Pénzügyminisztérium, hogy változtassa a már megismert vagyonadó-tervezet 30 millió forintos értékhatárát” – írták. Az értékhatáron azért sem kell változtatni, mert már jelenleg is lakóingatlanok jelentős része, több mint 45 százaléka valamilyen formában, az önkormányzatok által kivetett helyi adók révén adózik. Ezt a rendszert a kormány nem kívánja megváltoztatni. Ebben a rendszerben az ingatlanadózás szélesítése vagy szűkítése az önkormányzatokon múlik – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik