Belföld

Akár lázadásért is elítélhetik Budaházyt

Megkezdődött a Budaházy György ellen állam elleni bűncselekmény vádjával indított büntetőper megismételt elsőfokú eljárása a Fővárosi Bíróságon (FB) szerdán, a bíróságnak a lázadás előkészületének lehetőségét is vizsgálnia kell.

A Fővárosi Ítélőtábla korábbi másodfokú, új eljárásra utasító végzésében – melyet szerdán ismertetett az FB – kimondta: az elsőfokú bíróságnak vizsgálnia kell az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete mellett a lázadás előkészületének lehetőségét is, bár ez utóbbi nem szerepel a vádban.

Budaházyt a tévészékház 2006. szeptemberi ostroma és a fővárosi zavargások után 2007 tavaszáig az interneten közzétett tizenhárom írása miatt vádolta meg az ügyészség. Az inkriminált írásokban szerepelt a kormány elkergetése, a parlament feloszlatása, alkotmányos nemzetgyűlés összehívása, továbbá a társadalmi tulajdonviszonyok átalakítása. Budaházy többek között azt fejtegette, hogy „új rendszerváltásra, új elitre és új játékszabályokra van szükség (…), többet ér egy diktatúra, ha az hazafias, mint egy demokrácia, amely elherdálja a jövőt. (…) Az embereket nem az emberi jogok, hanem a biztonság, a biztos megélhetés teszi boldoggá (…), továbbá területi revízióra és (…) szakrális vezetésre” van szükség.

Az FB 2008 januárjában felmentette Budaházyt az állam elleni bűncselekmény vádja alól. Az elsőfokú ítélet szóbeli indoklása szerint a véleményszabadság, illetve az államrend védelmének dilemmájáról kellett dönteni, és a konkrét ügyben arra az álláspontra helyezkedett, hogy bár Budaházy a véleményszabadság határait átlépte, állam elleni bűncselekménynek még az előkészületét sem követte el.

Az ügyészi fellebbezés folytán másodfokra került ügyben a Fővárosi Ítélőtábla tavaly szeptemberben hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, eljárási szabálysértés, illetve megalapozatlanság miatt. A táblabíróság álláspontja szerint az FB nem merítette ki a vádat, és nem tisztázta a tényállást. Ebben a körben kell a megismételt eljárás során a FB másik tanácsának gondosabban, pontosabban eljárnia. Ugyanakkor a tábla jelezte azt is, hogy maradéktalanul egyetért az elsőfokú ítélet véleményszabadsággal, illetve alkotmányossággal kapcsolatos fejtegetéseivel.

Szerdán az újra kezdődött elsőfokú büntetőperben az FB-n Budaházy már nem kívánt vallomást tenni, de fenntartotta korábbi nyilatkozatait, és mint már annyiszor az eljárás során, ezúttal is hangsúlyozta, hogy nem érzi magát bűnösnek. Ezután iratismertetéssel folytatódott a tárgyalás, majd a bíró szeptemberre napolta el az ügyet, azzal, hogy a következő tárgyaláson az ítéletre is sor kerülhet.

Budaházy megismételt elsőfokú büntetőperében a korábbinál lényegesen kisebb volt az érdeklődés, alig tucatnyian ültek a tárgyalóteremben, részben a sajtó munkatársai, részben érdeklődők.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik