Belföld

Vádemelés egy volt BKV-vezető ellen

Közérdekű adattal visszaélés vétsége miatt vádat emelt a VI. és VII. kerületi ügyészség a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a BKV volt gazdasági vezérigazgató-helyettese, Dányi József ellen - értesült az index.hu.

A portál információi szerint a BKV nem adta ki a bíróság által korábban közérdekű adatnak minősített szerződést, amelyet a közlekedési társaság a Peron Kft.-vel kötött.

Az eljárás előzménye, hogy 2006-ban Kulcsár Zoltán adatvédelmi szakértő állampolgárként érdeklődött a BKV-nál arról, hogy milyen reklámszerződést kötött a cég a Peron Reklám Kft-vel. A szakértő másfél évig várt arra, hogy a BKV kiadja a Peron Kft.-vel kötött szerződését a reklámfelületek bérbeadására, majd feljelentette a BKV-t közérdekű adatok eltitkolásáért. A bíróság pedig első fokon helyt adott a keresetének. A társaság ugyan eljuttatta az adatvédelmi szakértőnek a szerződést, de abból több sort kitakart.

Az index.hu birtokába korábban került, 1999-es dokumentum szerint a Peron Kft. 5 évre kizárólagos jogot kapott a BKV járművein, területein reklámfelületek értékesítésére, és ezt 5 évvel meghosszabbíthatta egyoldalú nyilatkozatával. A két cég szerződése 2009-ben jár le.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik