Belföld

Bajnai a szélsőjobboldal megerősödésétől tart

Magyarországnak nemcsak a globális gazdasági válsággal, hanem jelentős, belső okokból fakadó problémákkal is szembe kell néznie - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a Der Standard című osztrák napilapnak adott interjúban, amely az újság szerdai számában jelenik meg.

A két nagy párt, a Fidesz és az MSZP közötti „ellenségeskedés” azt eredményezte, hogy az ország „újra és újra elhalasztotta” a szükséges reformok bevezetését az elmúlt tíz évben – nyilatkozta a kormányfő.

Bajnai védelmébe vette a nemrég elfogadott takarékossági intézkedéseket, köztük az áfa 20-ról 25 százalékra való emelését és a 13. havi nyugdíj eltörlését, arra hivatkozva, hogy Magyarország „nem lábal ki kemény és fájdalmas intézkedések nélkül ebből a válságból”. A miniszterelnök azt mondta, hogy a magyarok 70 százaléka osztja ezt a nézetet egy közelmúltban készült közvélemény-kutatás szerint.

A kormányfő tart attól, hogy a szélsőjobboldal megerősödik az országban. „Mint ahogy azt az 1930-as évekből tudjuk, válság idején a szélsőségesek könnyebben megvethetik a lábukat” – fogalmazott a kormányfő az APA hírügynökség ismertetése szerint.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik