Belföld

Tombolt a vihar

Letört ágak, akadozó közlekedés és áramszolgáltatás, jégeső - szombat reggelig összesen 331 riasztást kaptak a tűzoltók a pénteken kora este kezdődött viharos időjárás miatt.

A viharban senki nem sérült meg, de egy tűzoltó kisebb áramütést szenvedett a kárelhárítási munkálatok során, sérülése nem súlyos – közölte Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Az erős szél elsősorban az ország nyugati és déli megyéiben okozott jelentős károkat, a legtöbb riasztást – 160-at – Baranya megyéből kapták a tűzoltók.

A legtöbbször – 276 esetben – kidőlt fákat és leszakadt faágakat kellett eltávolítaniuk. Ezek, valamint a viharos szél 22 lakóépület vagy melléképület tetőszerkezetében okozott különböző mértékű – általában néhány százezer forintra becsült – károkat, de senkinek sem kellett elhagynia a lakhelyét.

A vasúti és közúti közlekedésben is gondok voltak, elsősorban a Balaton térségében. A Baranya megyei Almamellék főutcáján sárfolyam akadályozta a közlekedést. Ugyancsak sár, illetve vízátfolyás nehezítette a közlekedést Zalakomár, Liszló és Surd térségében is.

Zarándokházra dőlt egy fa Csörötneken (MTI)

Zarándokházra dőlt egy fa Csörötneken (MTI)

Akadozott az áramszolgáltatás Zalaszentbalázson, ahol fa dőlt egy trafóházra. Szentes György úgy tudja, hogy szombat reggelre mindenütt megszüntették a forgalmi akadályokat, illetve az áramszolgáltatás is helyreállt. A hirtelen lezúdult nagy mennyiségű csapadékvíz néhány helyen pincéket, garázsokat, illetve mélyebben fekvő helyiségeket öntött el. A tűzoltók szivattyúikkal siettek a károsultak segítségére. Több helyen jégverés is jelentős károkat okozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik