Belföld

Nemzeti adókalkulátorral nyerne az MSZP

Navracsics szerint ma ott tartunk, ahol 15 éve, de a Fidesz elkezdi építeni az erős Magyarországot, és továbbra is a magyar kormányról szavazna június 7-én. A Jobbik egy talpalatnyi magyar földet sem ad, az MDF nemzeti 22-vel és bérlakásokkal, az MSZP adókalkulátorral küzd a szavazatokért. Az SZDSZ még mindig ragaszkodik a toleranciához, de 14 pontot is ígér.

Magyarország az elmúlt hét év alatt nem hét évet haladt előre, hanem 15 évet zuhant vissza a legfontosabb gazdasági mutatók és az „élettel kapcsolatos reményeink” szerint. Ott vagyunk, ahol az 1990-es évek közepén voltunk – mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője. Lehet egy országnak olyan kormánya, amely nemcsak pénzt vesz el az emberektől, hanem jó kormányzati politikával segíti a polgárainak érvényesülését – tette hozzá.

Egy erős Európához úgy tud az ország leginkább hozzájárulni, ha erőssé tesszük: a politikus szerint, ha június 7-én az emberek elmennek választani, és a Fidesz-KDNP listájára szavaznak, akkor „megtehetjük az első lépést az erős Magyarország és az erős Európa felé”.

A Fidesz frakcióvezetője szerint miközben június 7-én, az európai parlamenti választás napján európai kérdésekről döntenek az emberek, valójában Magyarország képviseletéről is döntenek, és a belpolitikai állapotokról is véleményt mondanak. Szijjártó Péter, a párt szóvivője megismételte: az európai parlamenti választáson az emberek lezárhatják a Gyurcsány-Bajnai-korszakot, a szavazás a kormány szimbolikus dolgairól is szól majd, az ingatlanadóról és a tervezett újabb bankmentőcsomagról.

Herczog Edit és Navracsics Tibor (MTI)

Herczog Edit és Navracsics Tibor (MTI)

A magyar föld nem eladó!

Magyarország a magyaroké, ezért a Jobbik legfontosabb programpontja a termőföld magyar kézben tartása – derül ki a párt honlapján közölt európai parlamenti (EP-) választási programjából, illetve Morvai Krisztina, a Jobbik listavezetőjének szavaiból.

A mezőgazdaság területén a nagyüzemi mezőgazdaság helyett a családi gazdaságok támogatását, az élelmiszer-feldolgozás újraélesztését, a magyar élelmiszerpiac külföldi áruktól való védelmét nevezik elsődleges fontosságúnak. Nemzeti vagyonná minősíttetnék a növényi és állati génbankokat és befagyasztaná a bioüzemanyag-programokat. A párt ragaszkodik ahhoz, hogy a magyar vízkincs magyar tulajdonban maradjon.

A párt alapértékei között szerepel az, hogy a pénz- és profitközpontú döntések helyett ember- és közösségközpontúak szülessenek. Gazdasági programként a Jobbik gazdasági fundamentalizmussal és a neoliberális gazdaságpolitikával való teljes szakítást jelölte meg céljaként.

Energiapolitikájukban több, egymásnak is részben ellentmondó követelményt kívánnak összhangba hozni. Ezek pedig a következők: az ellátás biztonságának szavatolása, a külföldi energiahordozóktól való minél nagyobb függetlenség biztosítása, a gazdaságossági és környezetvédelmi szempontok szem előtt tartása, illetve a megújuló energiaforrások részarányának növelése.

Nemzeti 22 és bérlakás

A soron következő európai parlamenti választás nem a hatalomról, nem a hatalomgyakorlásról és nem a pártpolitikáról szól, hanem arról a huszonkét képviselőről, a „nemzeti huszonkettőről”, akik Magyarországot fogják képviselni az Európai Parlamentben – hangoztatta Dávid Ibolya, az MDF elnöke Szombathelyen. A 22 képviselő hitelességén, tudásán, szakmaiságán és képességein múlik, hogy vissza tudjuk-e szerezni azt a hitelességet, amit az elmúlt években elveszítettünk – mondta.

Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF európai parlamenti képviselőjelöltje szerint többlépéses bérlakásprogramra van szükség a családok biztonsága érdekében. Elsőként növelni kell a bérlakásállományt, majd csökkenteni a lakáskiadásból származó jövedelem jelenlegi, 25 százalékos adóterhét, 15 százalékra – közölte a képviselőjelölt.

Az SZDSZ 14 pontja

Szent-Iványi István, az SZDSZ európai parlamenti listavezetője Keszthelyen arról beszélt, hogy pártja a Magyarországnak szánt felzárkózási támogatások szinten tartását, ha lehet növelését tekinti fontosnak az unió következő, 2014-2020-as költségvetési ciklusában.

Szent-Iványi István és Morvai Krisztina (MTI)

Szent-Iványi István és Morvai Krisztina (MTI)

Szeretnék, hogy a következő hétéves időszakban a mostani 25 milliárd euróhoz hasonló nagyságrendű összeget vagy még többet kaphasson Magyarország felzárkózásra, amelyet egyebek mellett tömegközlekedésre, panelprogramra, városrészek rehabilitációjára lehet fordítani.

Kifejtette, hogy az egyre mélyülő társadalmi válságra – ami a közbeszéd eldurvulásában, a gyűlölködésben, az indulatok és szélsőségek térnyerésében nyilvánul meg – európai választ kell adni, ami a toleranciát, a humanizmust, a kölcsönös megértést jelenti. Az SZDSZ 14 pontos cselekvési programot dolgozott ki az uniós választási kampányra, amelynek lényege, hogy bővíteni szeretné a magyar állampolgárok lehetőségeit, például a munkavállalás vagy a szolgáltatások terén. Könnyíteni kell az euróövezethez való csatlakozás feltételeit, az olcsóbb és biztonságosabb ellátás érdekében pedig közös energiapolitikát kell kialakítani.

Nemzeti adókalkulátort!

Készítsen mindenki számára érthető adókalkulátort a kormány, és azt tegye hozzáférhetővé az interneten, a lapokban vagy kis kártyákon – mondta budapesti sajtótájékoztatóján Herczog Edit szocialista párti európai parlamenti képviselő.

Az MSZP EP-listáján az előkelő, második helyen szereplő politikus – támogatva a kormány lépéseit – arról beszélt, „szocialista megoldás”, hogy tízből kilenc embernek kevesebb adót kell majd fizetnie, és megadóztatják a harmincmillió forintnál értékesebb ingatlanokat, valamint a luxus vagyontárgyakat. Lényegesnek nevezve a külföldi adómegkerülési lehetőségek elleni fellépést, ezen belül az adóparadicsomokból harmadik államba való átutalások megadóztatását.

EP-választás az fn-en!

Az EP-választás jogi, technikai hátteréről, a listákról és jelöltekről, illetve a legfrissebb aktualitásokról részleteket az FN EP-választási oldalán olvashat!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik