Belföld

Nem kerülhető meg az újbudai szesztilalom

Kulturális egyesületnek álcáznák a kocsmákat Újbudán, ám az éjszakai szesztilalmat frissen bevezető kerületet nem lehet kijátszani a trükkel.

Nem játszható ki a XI. kerületi önkormányzat éjszakai alkoholárusítási tilalma – közölte lapunkkal Domonkos Csaba, az újbudai városháza szóvivője.

A budai kerületben csütörtöktől él az a rendelet, amely szerint csak azok az üzleteknek maradhatnak nyitva éjszakára, amelyek vállalják, hogy este tíz és reggel öt óra között nem adnak el szeszes italt.

Nappal kocsma csak

Az FN értesülései szerint egyes bolttulajdonosokban felmerült az az ötlet, hogy egy kulturális egyesület bejegyeztetésével és éjszakai üzemeltetésével játszanák ki a törvényt, ám, mint a kerületi önkormányzat szóvivőjétől megtudtuk, ez nem járható út.

Domonkos Csaba elmondta, hogy ilyen esetekben az számít, hogy az üzlethelyiség miként van bejegyezve. „Kulturális intézményekben lehet büfé este tíz után is, egy színházi büfének például nem kell bezárnia, mert az előadása tovább tart” – jegyezte meg Domonkos Csaba, aki szerint a közterület-felügyelők ezután is mindig az üzlet alaptevékenységét nézik.

Be kell zárni

A rendelet szerint az üzletek 22 és 5 óra között nem tarthatnak nyitva, kivéve, ha éjszaka nem forgalmaznak alkoholt. A III. és IV. kategóriájú melegkonyhás éttermek naponta 0 és 5 óra között nem működhetnek. Minden egyéb nem melegkonyhás vendéglátóhelynek 22 és 5 óra között be kell zárnia.

A rendelet nem vonatkozik az I. és II. kategóriájú melegkonyhás vendéglátóhelyekre, a benzinkutakon, üzletközpontokban, kereskedelmi szálláshelyeken, kulturális- és sportlétesítményekben, strandokon, ipari parkokban üzemelő üzletekre, továbbá pénteken és szombaton a zenés szórakozóhelyekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik