Mi volt a tétje a most keddi brüsszeli tárgyalásnak, valóban elúszik közbeszerzési szabálytalanságok miatt a 4-es metróhoz igényelt uniós támogatásból 57 milliárd forint?
A végleges döntés előtti egyik utolsó tárgyalás volt Magyarország és az EU között arról, hogy az unió a maximálisan adható 220-230 milliárd forinthoz képest mennyit ad a projektre. Brüsszel 11 közbeszerzési tendernél kifogásolta a több tucatból, hogy nem az uniós versenyszabályoknak megfelelően folytatta le a metróprojekt megvalósítását levezénylő DBR. Amikor ezek a szerződések köttettek, ugyanis még fel sem merült, hogy a metró esetleg EU-támogatással épül. Ezekben az esetekben is magyar közbeszerzési szabályoknak megfelelően zajlott a pályáztatás, ám az ajánlatkérő a tárgyalásos eljárást választotta. Később a beruházást kiemelt uniós projektté nyilvánították, arra pedig már szigorúbb EU-direktívák vonatkoznak, ezért merült fel kétség a korábban kötött szerződések egy részénél. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség arról tárgyalt Brüsszellel, hogy ezeket az elemeket vegyük ki a támogatási szerződésből, s majd a metróépítés második üteme során érvényesítsük az összesen 57 milliárdos csomag uniós részét. Ami tehát elveszik az első szakasz során, megtérülhet a másodikban.
A csepeli szennyvíztisztító támogatásánál is hasonló volt a helyzet, szintén közbeszerzési szabálytalanságokra hivatkozva vont meg Brüsszel 40 millió eurót, amit aztán az állam 12 millió eurós, s a főváros 9 millió eurós szerepvállalásával új projektelemre költhet Budapest.
Pontosan. Informálisan már korábban megerősítették, hogy a kieső összeget teljes egészében megkapjuk a második ütemre. Brüsszel is el akarja kerülni, hogy az Európai Bíróságnál kössön ki a vita. Mi szeretnénk a pénzünkhöz jutni, az állami költségvetés még inkább. Minden olyan költség, amit nem uniós forrásból fedezünk, 79-21 százalék arányában oszlik meg az állam és a főváros között, így ez is, tehát a kormányt sokkal inkább feszíti ez a kérdés, mint bennünket. Ránk összesen mintegy 7 milliárd forint hárulna, az is négy évre elosztva. Ennél fontosabb, hogy még a mostani, szeptemberig hivatalban lévő Bizottság döntsön, mert hosszú ideig tartana, amíg az új adminisztráció átlátja a projektet. Egyébként az EU előleg formájában már elkezdte a metrót finanszírozni, 40 milliárd forintot ki is fizettek, részben tehát már uniós forrásból épül a metró.
A metróépítést nem lehet abbahagyni
Fontos, amit mond, mert eddig úgy lehetett tudni, esetleg nem is akarja finanszírozni Brüsszel a metróprojektet. A szerződésre már hónapokkal ezelőtt rá kellett volna ütnie a pecsétet, de újabb és újabb csúszások övezik a megállapodást.
Keringenek összevissza mindenféle történetek! Ebből az ügyből is az látszik, hogy az uniónak semmi baja a projekt műszaki tartalmával, mint azt korábban az ellendrukkerek híresztelték. Nemhogy az első ütem finanszírozása biztos, de a másodiké is valószínű, sőt a harmadik is szóba jöhet. Amikor lezárjuk az első ütemről a tárgyalásokat, rögtön benyújtjuk a kérelmet a második ütemre vonatkozólag is. Már megfogalmaztam a kérésemet a DBR felé, hogy próbáljuk meg a második szakasz projekttervét, amennyire lehet, karcsúsítani, s kivenni belőle bizonyos elemeket, hogy hamarabb el tudjuk Brüsszellel fogadtatni. Ez jelenthet bizonyos átrendeződést az állomásoknál.
Részletezné?
Nem, mert folynak a vizsgálatok. Ha lehet, még a nyáron tárgyalunk a PM-mel, s a kormánnyal, folyik a projekt tervezése. Őszre elkészülhet, s benyújtjuk az EU-nak, ami azért fontos, mert minél hosszabb a metróvonal, annál inkább tehermentesíti a várost, s a projekt megtérülési mutatói is javulnak. A második ütem lényegesen olcsóbb lesz, mint az első.
Szakértők a feltételezett utasszám alapján ezt vitatják.
Én az ellenkezőjét tudom.
Ha most kellene döntenie a fővárosnak arról, a metróra vagy más fejlesztésekre fordítsa Budapest ezt a több mint 500 milliárd forintot, Ön mi mellett érvelne? Ebből a pénzből szakértői számítások szerint megépülhetne két híd a Dunán, négysávossá tehetnék a rakpartokat, három villamospályát bővíthetnének, s 1000 új buszt szerezhetnének be.
A közlekedési rendszerfejlesztési tervet folyamatosan frissítjük, és ahogy korábban, most is a közlekedési és városfejlesztési szakma legjobbjaira bízzuk a munkát. ’97-ben sem azért döntöttünk a metró mellett, mert hirtelen jó ötletnek tűnt, hanem mert a szakma azt mondta, hogy erre a vonalra kell mielőbb nagykapacitású, gyors tömegközlekedési kapcsolat, és ezen belül is a metróépítés a legjobb megoldás. Egyébként villamosokra, buszokra és új hidakra is szükség van – a metró mellett. Ezért is hosszabbítunk meg a következő években több villamosvonalat uniós támogatásból. Hétéves munkába került, hogy elértük: az unió végre járműcserére is ad támogatást. Ezt én javasoltam először még 2002-ben, másfél hónapja pedig az Európai Parlament is áldását adta rá. Hidat építeni viszont nem tudunk, amíg a Budapesten beszedett adók 95 százaléka a központi költségvetésbe kerül, erre csak az állam képes.
A kormány és a főváros részéről van, aki lobbizik Brüsszelben a 4-es metróért, s markánsan képviseli?
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. Jogilag csak az NFÜ van kapcsolatban velük, mi pedig az NFÜ-vel. De persze fontosak az informális kapcsolatok is. Korábban a jelenlegi külügyminiszter, Balázs Péter, volt EU-biztos volt a projekt brüsszeli tanácsadója, de helyettesemnek, Hagyó Miklósnak, Steiner Pál, városfejlesztési tanácsnoknak és nekem is volt alkalmam arra, hogy személyesen tárgyaljak a metró ügyében, s képviseljem az álláspontunkat. Korábban azt mondtuk, minden egyes elnyert euró a magyar költségvetést s a főváros büdzséjét tehermentesíti. Volt aki azt jósolta, semmit sem kapunk, mások azt, hogy jó, ha 100 milliárd összejön. Ehhez képest most bőven e fölött fogunk kapni, még ha nem is a maximumot. Ez siker, és nem kudarc, mit ahogy most az ellenzék próbálja bemutatni.
Igen, ám ha kiesik az 57 milliárd forint, azt valahonnan pótolni kell. Lehet, hogy Budapestnek csak 7 milliárdba kerül, de az adófizetőknek azért az az 57 milliárd fog fájni.
Ez valóban így van, de jelenleg a teljes költséget a magyar adófizetők fizetik. Olyan dolgot kérnek rajtunk számon visszamenőleg, amiért senki nem felelős. A beruházás eredetileg színtiszta magyar finanszírozású projektként futott. Miért is írtak volna ki rá uniós tendert? Egyébként meg lehet mondani, hogy a pohár félig tele van, vagy félig üres? Én jó eredménynek tartom, ha Brüsszellel kiegyezünk az 57 milliárdról vagy annál kisebb összegről, miközben ennek többszörösét hazahozzuk a projektre. Ráadásul amit most elvonnak tőlünk, azt érvényesíthetjük a metró második szakaszában.
Első hallásra ez a jogi gikszer azért volt szembetűnő, mert a DBR mintegy 20 tanácsadói szerződést kötött, felét ügyvédi irodákkal, s már akartuk kérdezni, kin vasalja be a főváros az elbukott mintegy 60 milliárdot?
Senkin, mert nem történt jogi hiba.
S az ellenzéknek sincs igaza, amikor a késlekedést azzal magyarázza, nem is biztos, hogy a projekt valaha is megkapja az uniós támogatást?
Nincs. Biztos a támogatás, csupán idő kérdése. Soha senki nem kérdőjelezte meg.
Hallani lehet arról, hogy a belpolitikai vitákat kivitték Brüsszelbe, s esetleg kint tettek keresztbe a metrónak. Az első híradások és értelmezések is arról szóltak: „Brüsszel nem tűri a mutyi tendert.” Ehhez mit szól?
Azt, hogy idehaza ezt túlragozzuk. Azt gondoljuk, minden politikai alapon megy. Pedig aki látott és hallott már eurokratát bármilyen kérdésben nyilatkozni, az tudja, a nemzeti belpolitikai villongásoknak Brüsszelben semmi szerepe.
Tehát szimplán az EU-szűrőn akadt fenn?
Még csak nem is azon, hanem a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség önrevízióján. Ők vették észre ezt a bizonytalanságot, s jelezték Brüsszelnek.
A munkálatok félbeszakadása esetén is drága lenne a metró, 200 milliárdba kerülne, merthogy összességében ekkora kártérítés illetné meg a kivitelezőket. Mit gondol, leállhat a beruházás, ha új színezetű vezetés lesz 2010-től országosan és a fővárosban is?
Teljességgel lehetetlen! A metró alagútjainak építése féltávnál tart, az egyes állomások szerkezetépítése már 80-90 százaléknál jár. A leállítás majdnem ugyanannyiba kerülne, cserébe nyernénk 10 gödröt a város közepén. A metró a következő ciklusban megépül, és az új városvezetés, legyen akármilyen színű, büszke lesz rá. Ez a beruházás városépítészetileg is új korszakot nyit, mert nem építünk Moszkva tereket, az állomások környékén új, humanizált közterek jönnek létre. Egyébként nemhogy leállíthatatlan, hanem ostobaság is lenne leállítani, mert még egy ilyen lehetősége nem lesz a fővárosnak arra, hogy közösségi támogatást nyerjen hozzá. Ráadásul törvény rendelkezik róla, s valóban, szerződések tucatja.
A Bamco tovább tudja srófolni az árat? Hozzájut a 35 milliárd forint pluszköveteléséhez?
Szó sincs róla. Zsarolt, mert azt gondolta, hogy feszít bennünket az átadás időpontja. Athénban is hasonló fordult elő, a kivitelező azt mondta az olimpia előtt, „ha adtok 10 millió eurót, akkor átadjuk a metrót”. S kénytelenek voltak fizetni a görögök. Mi viszont világossá tettük, hogy ez nem olimpiai metró, és nem is politikai terminusokhoz kötött, választási metró. Éreztettük, hogy inkább vállaljuk a szerződésbontásból eredő késést, de egy fillért sem fizetünk megalapozatlanul. A Bamco most tovább fúr.
„Nem veszünk szavazatokat”
A most elfogadott költségvetés egyébként biztosítja a metróhoz a szükséges önrészt?
A források 40-50 százalékát minden évben fejlesztésre fordítjuk, 2009-ben a 43 százalékát, ez garantálja a gazdasági növekedést. Ennek a közhiedelemmel ellentétben csak egy töredéke megy a metróra. Az infrastruktúrát azért fejlesztjük tudatosan, hogy pörögjön a budapesti gazdaság, legyenek munkahelyek. Miközben országosan siralmasak a mutatók, mi az első negyedévben több iparűzési adót szedtünk be, mint tavaly. Május 8-ig 73 milliárd forint folyt be, több, mint amennyit terveztünk. Ez részben annak a stratégiának köszönhető, hogy a város működését segítő infrastruktúra fejlesztését, s általában a városfejlesztést állítjuk középpontba. Nem megvesszük a szavazatokat, nem szociális kiadásokra költjük el a pénzt. A felvett hiteleket is kizárólag beruházásokra fordítjuk.
Az ellenzék szerint kockázatos újabb és újabb fejlesztésekbe fogni, s a végletekig eladósítani a fővárost.
Fontos, hogy az ellenzék mit mond a főváros költségvetéséről, de még fontosabb, hogy mit mondanak a nemzetközi hitelminősítők. Ők azt mondják, hogy prudens, kiegyensúlyozott gazdaságpolitikát folytatunk. Jóval kevésbé vagyunk eladósodva, mint a magyar önkormányzatok többsége. Ügyelünk arra, hogy a bevételek és a kiadások közötti különbözet terén megfeleljünk a banki elvárásoknak, és működési többletünk legyen. Ez idén 10-11 százalék körüli lesz. Tavaly jobb volt az arány, 14 százalék. Rontottunk, mert ennyibe került a koalíció, a különböző lobbik igényei.
Az ellenzék tiltakozására is végigviszik a FŐGÁZ ZRt privatizációját?
A kérdés fordítva is feltehető: miért kellene megtartani a Főgáz-részvényeket? Ez a tulajdonrész a főváros számára nem energetikai vagy stratégiai kérdés, hanem pénzügyi befektetés, amit erre a célra tartalékoltunk. A tulajdonforma nem befolyásolja a gázárat sem, a többi szolgáltatót már réges-rég privatizálták. Erről döntés van, ugyanakkor a tanácsadásra még nem írtuk ki a tendert. A folyamat nem kezdődött el, a piac most nem kedvező. A forráshiányt egyelőre megoldja a 34 milliárdos áthidaló hitelfelvétel. De ezt a többivel együtt vissza kell fizetni, s a város terhei a következő években tovább növekednek. Logikus lépés a Főgáz privatizációja, ezt a pénzt most lehet megháromszorozni vagy megnégyszerezni az unió segítségével. 2013-ig ad a beruházásainkhoz az EU pénzt, azután már nem, mert a fejlettségünk miatt kiesünk a támogatási körből. Ezért fut egyszerre annyi beruházás.
„Egyfolytában csöngött a telefonom”
A kormánytól mire számíthat Budapest? Úgy hallottuk, Gyurcsány Ferenc lemondásakor szimbolikusan és valóságosan is az egész SZDSZ-frakció sok órán át önre várt, mert éppen Horvátországban tartózkodott, s az ön szavazata döntött abban, hogy támogatják Bajnai Gordont. Igaz ez?
Lényegében igen. A döntést megelőző nap reggelétől kezdve egyfolytában csöngött a telefonom, mindenki azzal hívott, hogy rajtam múlik a döntés. Nem örültem, hogy hirtelen ekkora felelősség szakadt rám. Kaptam tanácsot olyanoktól is, akik mellette voltak és olyanoktól is, akik nem. Végül kikapcsoltam a telefonomat, éjszaka végiggondoltam a lehetséges kimeneteket és döntöttem. Hajnalban hazaindultam Magyarországra, délután pedig megszavaztam Bajnai Gordont.
Milyen szempontok alapján mérlegelt?
Három szempontot mérlegeltem: mi lesz Magyarországgal, mi lesz Budapesttel, és mi lesz az SZDSZ-szel. Magam is úgy gondoltam, az ország ilyen pénzügyi-gazdasági helyzetben nem viselne el több hónapos kampányt. Egy politikailag bizonytalan időszakban végképp bedőlhetett volna a forint, ez tovább növelte volna a tőkekivonást, a külföld bizalmatlanságát. Ami Budapestet illeti, még aznap beszéltem Bajnai Gordonnal is, hogy kormányfőként betartja-e majd azokat a vállalásokat, amelyeket az előző kabinet tett. Gondolok a közösségi közlekedés kiszámítható támogatására, vagy a távhő áfájának csökkentésére. Vagy arra, hogy az innen elvont adókból valamennyit mégiscsak visszajuttat az állam a beruházások támogatásán keresztül. Azt gondoltam, hogy tőle ez sokkal inkább várható, mint egy Fidesz vezette kormánytól, arról ugyanis van tapasztalatom. Nézze, én négy évig működtem főpolgármesterként Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt. Feltételezem, a most futó beruházásoknak a jelentős része el sem kezdődött volna, egy kormányváltásnál pedig bizonyosan leállna, mert azt hiszik, hogy ez népszerű vidéken. A harmadik szempont az SZDSZ sorsa volt. Az előrehozott választásnak kevés eséllyel vágott volna neki a párt. Van olyan helyzet, amikor a hősi halálnak is van értelme, de ezt most nem tartottam olyannak. Kockáztassuk-e meg, hogy liberális képviselet nélkül marad a parlament azért, hogy olyan kormány alakuljon, valószínűleg kétharmados többséggel, amelynek szinte semmit nem tudunk a programjáról, amit pedig mégis, az nem túl megnyugtató? Meghallgattuk Bajnai Gordont, eldöntöttük, hogy támogatjuk a programját, s felkészülünk a következő választásra.
Ahhoz, hogy Ön avathassa a metrót, legalább még egy ciklust „ki kell húznia”, esetleg újból Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt. Indul a 2010-es önkormányzati választásokon?
Erről elég egyértelműen nyilatkoztam 2006-ban. Amióta Ken Livingstone alulmaradt a legutóbbi londoni választáson, én vagyok Európa legrégebben pozícióban lévő nagyvárosi polgármestere. De nem vágyom a Guiness-bookba. Ez az utolsó ciklusom.
Ha abbahagyja a politizálást, lesz folytatása a Keleti éden című családregénynek? Egyébként mikor volt ideje megírni? Mi inspirálta, előjött önből a szociológusi véna?
A várospolitika is alkalmazott szociológia, ilyen értelemben tehát nem szakadtam el a szakmámtól, de szociográfiát csakugyan nem írtam már húsz éve. Az viszont értelmiségiként, ellenzéki aktivistaként és politikusként is egész életemben érdekelt, miért vált vonzóvá Közép-Európában oly sok ember számára a kommunizmus eszméje, és miként születik a romantikus baloldali utópiákból rövid idő alatt terror és munkatábor. Régóta terveztem, hogy egyszer ebből az aspektusból megírom a saját családom történetét, de ha főpolgármesterként nem járok Kirgizisztánban és nem találom meg a nagyapámról elnevezett utcát, talán nem vágok neki. Jobbára esténként és a szabadságom alatt dolgoztam, ezért is tartott hat évig. Már készülök a folytatásra, a családom Lotaringiából elszármazott ágáról lesz benne szó. De azt már nem főpolgármesterként fogom megírni.
