Belföld

Jelentkezett a harmadik erő

A Fidesz szerint az EP-választásokon a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány teljesítményéről szavazunk. Az SZDSZ a harmadik erő szeretne lenni, Gurmai Zita pedig úgy véli, a válságot férfiak idézték elő, ám a nők jobban kezelik a nehézségeket. Thürmer megtörné a külföldi tőke uralmát.

Június 7-e bizalmi szavazás lesz a Bajnai-kormányról, és annak politikájáról: az európai parlamenti választásokon az emberek elmondhatják véleményüket arról a Gyurcsány-Bajnai-kormányról, amelyik az unió tagállamai közül egyedüliként megszorításokkal kíván úrrá lenni a gazdasági válságon – jelentette ki Hódmezővásárhelyen Deutsch Tamás. A Fidesz országgyűlési képviselője és európai parlamenti képviselőjelöltje szerint a pécsi időközi választáshoz hasonló részvétellel és eredménnyel megakadályozható lenne az ingatlanadó bevezetése, az, hogy sok százezer magyar család utolsó vagyontárgyát, a lakását megadóztassák.

Matolcsy György, az Orbán-kormány volt gazdasági minisztere arról beszélt, hogy minden gazdasági felemelkedés – így „egy későbbi magyar csoda” is – nem csupán a gazdasági erőforrásokon alapulhat, hanem a hitre, a szellemre, a kultúrára és az erkölcsre épülhet elsősorban. A tőke, a vállalkozói kezdeményezés, a munkaerőforrás, az információ, a bankrendszer vagy a költségvetés feltételként eltörpül az erkölcs, a szellem, a kultúra és a tudás mellett, amelyek mögött a család, a közösség és a hit világa áll. Úgy fogalmazott: Magyarország – reményei szerint a közeljövőben elkezdődő – újjáépítése elsősorban ezekre a hagyományos alapértékekre kell, hogy épüljön.

ep-választás az FN-en

tudjon meg mindent a választásról, az Európai Parlamentről: hírek, háttér, elemzések az FN EP-választás aloldalán!

Harmadik erő lenne az SZDSZ

Fodor Gábor az SZDSZ nevében a harmadik erő pozíciójának elnyeréséhez kért támogatást az európai parlamenti választásokon. Kétségtelen, hogy a júniusi EP-választásnak belpolitikai vonzata is van, az SZDSZ azonban ezen a héten tudatosan az Európai Parlamentben képviselni kívánt kérdésekről kíván szólni – hangsúlyozta a pártelnök egy kampányrendezvényen. A szabad demokratákon kívül csak a Fidesznek van európai programja: „sajnálatos, hogy a többi párt nem tett le ilyet” – fogalmazott

Johannes Lebech (b), Szent-Iványi István (k) és Fodor Gábor (j) (MTI)

Johannes Lebech (b), Szent-Iványi István (k) és Fodor Gábor (j) (MTI)

Hangsúlyozta, hogy magyar liberális képviselőt kívánnak küldeni abba az Európai Parlamentbe, ahol a liberálisok valóban „harmadik erőt” képviselnek, nélkülük a szocialisták és a néppártiak nem tudnak egyetlen meghatározó döntést sem hozni. Az SZDSZ meghívására Magyarországon kampányolt Johannes Lebech dán liberális európai parlamenti képviselő, aki szerint összefogásra, szolidaritásra van szükség, mert csak közösen lehet Európa gondjait megoldani.

Veszíteni nem szégyen

Az MSZP-nek objektív okok és saját belső problémái miatt az EP-választásokon várhatóan nem sikerül majd megszerezni a szavazatok többségét, de képviselőik hisznek abban, hogy a baloldal olyan értékeket fogalmaz meg, amelyekért érdemes vállalni a jelöltséget – mondta Herczog Edit, az MSZP európai parlamenti képviselőjelöltje. „Nem szégyen, ha valaki veszít, az a szégyen, ha rosszul játszik” – jelentette ki a politikus.

Több női politikusra lenne szükség a parlamentben, annál inkább is mert „a válság kapcsán is kiderült, hogy a bajokat a férfiak idézték elő”, a nők viszont jobban tudják kezelni a nehézségeket – jelentette ki Gurmai Zita Százhalombattán, az európai nők helyzetét elemző fórumon. Elemzések szerint a válság jelen szakaszában a férfiak a fő kárvallottak, mert a banki szektorban, az autó- és az építőiparban a nagy leépítések leginkább őket érintik – mondta az MSZP európai parlamenti (EP) képviselője, aki a párt EP-listáján a harmadik helyen szerepel.

Göncz Kinga, a Magyar Szocialista Párt európai parlamenti listavezetője szerint az európai parlamenti választás és az azt megelőző kampány nagy esélyt ad arra, hogy közösen kitekintsünk a kontinensre, és egy kicsit elfelejtsük a belpolitikát, amivel néha túlságosan el vagyunk foglalva.

Szükséges, de nem elég

A Bajnai-kormány megszorító intézkedései „bármennyire is szükségesek, korántsem elégségesek” – jelentette ki Bokros Lajos Székesfehérváron. Az MDF európai parlamenti (EP) listájának vezetője úgy fogalmazott, hogy Magyarországon nem elég csak a rövid lejáratú válságkezelés. „Ez szükséges és fontos, de nem elegendő, ha többet szeretnénk, (…) azt, hogy a leszakadás helyett végre a felzárkózás jusson osztályrészünkül” – mondta.

Bár a gazdaságpolitikán most részben változtat a kormány, ez csak arra elegendő, hogy a válság legsúlyosabb következményeit pillanatnyilag elhárítsa. Úgy tűnik, a kormánynak sem ereje, sem ideje, sem felhatalmazása nincs arra, hogy a reformokat is megindítsa – jelentette ki. A Bajnai-kormány tevékenysége fontos, azért, hogy megakadályozza a válság csőddé formálódását, de jelenleg nem látszanak azok az intézkedések, amelyek a kilábalást, a fellendülést, a gazdasági növekedés megalapozását szolgálnák – mondta.

Minimális adómértéket bevezetve összeurópai szinten kell megváltoztatni az unió egész területén kialakult „fordított bérversenyt” – fogalmazott Szabó Tímea, a Lehet Más a Politika listavezetője, hangsúlyozva, nem a tőke, hanem a munkavállalók érdekei a fontosak. Ma ugyanis a tagállamok a befektetések megszerzéséért egyre inkább a tőke érdekeit tartják szem előtt a munkavállalók érdekeivel szemben, miközben „már-már éhbérért” dolgoznak a munkavállalók. Az áfa esetében jelenleg is létező egységes adópolitika szélesítésére van szükség a munkavállalók érdekeinek érvényesítéséért – tette hozzá.

A válság három oka

A Munkáspárt kampányrendezvényén Karacs Lajosné elnökségi tag úgy fogalmazott, hogy ezzel a válsággal legborzalmasabb rémálmaink váltak valóra. „Csak akkor lesz változás, ha más lesz a politika, ha olyan politika lesz, ami a többség érdekeit szolgálja” – mondta, hozzátéve: csak a Munkáspárt képes ezt megtenni. A hazai válság három fő oka, hogy „mindent eladtunk a külföldnek”, Magyarország „a szegények országává lett”, és nincsen rend – mondta a General Electric Váci úti gyára előtt, műszakváltáskor tartott rendezvényen Thürmer Gyula pártelnök.

Mint mondta, meg kell törni a külföldi tőke uralmát, meg kell adóztatni ezeket a cégeket, és meg kell akadályozni, hogy kivigyék az itt szerzett jövedelmet, valamint igazságosabb jövedelem- és közteher-elosztási rendszert kell bevezetni. „Nem a szegényekről kell újabb és újabb bőrt lehúzni, hanem a gazdagokat kell megadóztatni, a külföldieket kell megadóztatni, onnan kell elvenni a pénzt, ahol van” – jelentette ki a Munkáspárt elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik