Egy egykoron a Belügyminisztérium III/II-es főcsoportfőnökségén dolgozó kémelhárító, az SZDSZ csepeli elnöke látható a pártnak a kerületben kihelyezett európai parlamenti (EP) kampányplakátjain – írta a Csepel.infóra hivatkozva az Index hétfőn. Kál Károly tagja az SZDSZ országos tanácsának és ő a párt XXI. kerületi elnöke.
Az Index írása szerint a férfi 1973-tól két évtizeden át szolgált a Belügyminisztérium III/II-es főcsoportfőnökségénél, illetve a Nemzetbiztonsági Hivatalnál.
A közelmúltban az SZDSZ kritikákat fogalmazott meg amiatt, mert a fővárosi közgyűlésbe a szocialisták Kivágó Iván Györgynét delegálták, aki korábban szintén a III/II-es főcsoportfőnökségen dolgozott. A képviselő a főváros költségvetésének elfogadása után lemondott mandátumáról.
Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere a Fővárosi Közgyűlés múlt csütörtöki ülése után újságíróknak azt mondta, beszélt az MSZP elnökével annak érdekében, hogy Kivágó Iván Györgyné lemondjon fővárosi képviselői posztjáról. A főpolgármester közölte, szerinte az ő lépése is szerepet játszott abban, hogy ezt a megoldást találták a szocialisták.