A bombát egy munkagép fordította ki a földből egy építkezésen – mondta Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese.
legyen ön is fn tudósító!
A rendőrök lezárták a környéket, a tűzszerészek pedig elkezdték a bomba vizsgálatát – tette hozzá. Korábbi közlését kiegészítve elmondta, hogy kiürítették két lakóépület összesen öt lépcsőházát – ez körülbelül hatvan embert érint -, a Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnáziumot, valamint a Műegyetem három épületét is.
A sajtóügyeletes elmondta, az iskola épületében csak a tornatermet lehet használni, ide vitték a diákokat, és itt alakította ki a polgári védelem a befogadóközpontot is. Ezt egyelőre néhány lakó vette igénybe.