Szemben az európai parlamenti választás kampányáról szóló sorozatunkban eddig elemzett pártokkal, amelyeknek még a mandátumszerzése sem biztos, a Fidesz esetében legfeljebb a győzelem mértéke a kérdés. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a legnagyobb ellenzéki párt számára ne lenne tétje a megmérettetésnek. Az elért eredmény ugyanis meghatározza majd a párt pozícióját a következő országgyűlési választások előtt – legyenek azok akár 2010-ben, akár előbb.
Alapvető stratégiáját tekintve a Fidesz a legkövetkezetesebb a magyar politikai szereplők között. A párt vezetése – mindenekelőtt Orbán Viktor pártelnök – úgy véli, a kétpólusúnak tételezett politikai térben a kormányzati hatalom megszerzésének és megtartásának kulcsa egy egységes, egyetlen politikai erő által képviselt jobboldal kialakítása a baloldallal szemben.
A Fidesz bő tíz éve ennek a törekvésnek rendel alá mindent, s teszi ezt annak ellenére, hogy e stratégia mind 2002-ben, mind 2006-ban kudarcot vallott, a párt eddigi egyetlen választási győzelmét pedig a kisgazdapárt segítségével aratta 1998-ban. Mégis, a pártelnök kitart stratégiája mellett. Olyannyira, hogy politizálása mára szinte összeforrt az egységes jobboldal koncepciójával. A nyilvánosságban az a kép alakult ki róla, hogy ő a jobboldal „vezére”, ő az egyedüli politikus, aki képes a jobboldal összefogására.
Orbán Viktor a kampánynyitón. Az MSZP-re és a Jobbikra figyelnek. Fotó: MTi
Mindebből azonban az is következik, hogy a stratégia bukása a Fidesz elnökének pozícióját sem hagyná érintetlenül, ezért fontosabb számára mindennél a kétosztatúság és az egységes jobboldal koncepciójának fenntartása, folyamatos igazolása. Ebből a szempontból (is) kiemelkedő jelentősége volt tavaly a Fidesz által kezdeményezett népszavazásnak, amikor is 3,3 millió szavazó voksolt a legnagyobb ellenzéki párt álláspontja mellett. Ez a „győzelem” minden kétséget eloszlatott a jobboldalon Orbán politikájának helyességét és hatékonyságát illetően.
Döntő momentumok
A következő megmérettetés az idén júniusi EP-választás lesz. Itt egyrészt kiderül, hogy a várt választási győzelem mértéke vajon igazolja-e a felmérésekben – illetve a tavalyi népszavazáson – megmutatkozó hatalmas Fidesz-fölényt. Másrészt kiemelt jelentősége lesz annak, hány párt tud bejutni az Európai Parlamentbe. Ha ugyanis a Fidesz és az MSZP mellett a kisebb pártok is – így az MDF, de különösen a Jobbik – szintén képesek lesznek a mandátumszerzésre, az megkérdőjelezheti az egységes jobboldal kialakítását célzó törekvés sikerességét.
Annak érdekében, hogy potenciális szavazói körében minél nagyobb legyen a részvétel, a Fidesz kampánystratégiája arra irányul, hogy elsősorban direkt marketingtechnikákkal optimalizálja a mozgósítást, illetve növelje a voksolás tétjét. A párt ezért az elsöprő győzelem kormánybuktató szerepét sulykolja, hogy mozgósítsa az EP-választásokon leginkább részt venni hajlandó aktív kormányellenes szavazókat. Eközben vigyáz arra, hogy például heves utcai demonstrációkkal ne aktivizálja, terelje vissza a szocialistákhoz a tőlük mára elfordult baloldali választókat. Így az aktív kormányellenes szavazók magas részvételi aránya eleget tehet a Fidesszel szembeni elvárásoknak, és megnehezítheti az alacsonyabb részvételben érdekelt jobboldali radikálisok dolgát. Ha az elképzelés beválik, az orbáni stratégia továbbra is fenntartható marad.
Két kihívás
A Fideszt azonban két komoly kihívás érte az EP-választás kampányának kezdetén: az egyik Gyurcsány Ferenc távozása és Bajnai-kormány megalakulása, a másik pedig a Jobbik erősödése és fellépése a radikális szavazók Fideszről történő leszakítása érdekében. (Vona Gábor üzenete: „Nem a jobboldalnak kell összefognia, hanem a nemzeti oldalnak!”). A Fidesznek az elmúlt néhány hétben folytatott kommunikációjából, illetve a május 2-án elhangzott kampánynyitó Orbán-beszédből is jól látható, hogy a párt elsősorban az erre a két kihívásra adott válaszai mentén építi fel kampányát.
Azzal, hogy Gyurcsány előbb a miniszterelnöki, majd a pártelnöki posztjáról is lemondott, a jobboldal összetartó és mozgósító erejének egyik legfőbb pillére tűnt el. A Fidesz az elmúlt években ugyanis – bár kétségtelenül profitált a Gyurcsány-ellenességből – túlságosan is a volt kormányfő személyével szemben építette fel a politikáját. Mindez a legtisztább formában tette lehetővé a politikai paletta kétosztatúságának, illetve az egységes jobboldalnak a fenntartását. A jobboldal vezérével szemben a baloldal vezére állt, és szinte minden politikai esemény a Gyurcsány–Orbán párharc kontextusában volt értelmezhető.
Gyurcsány elvesztése
Azt, hogy mennyire „fáj” Gyurcsány elvesztése a Fidesznek, jól mutatják azok a nyilatkozatok, amelyek Bajnai Gordont úgy jellemzik, mint aki „110 százalékig Gyurcsány”, vagy „Gyurcsányabb a Gyurcsánynál”. Azaz a Fidesz egyik legfontosabb üzenete, hogy a Bajnai-kabinet nem testesít meg semmiféle váltást.
Az új kormánnyal szemben így fenntartható – és fenntartandó – a jobboldali egységet megkövetelő éles szembenállás, az „illegetimitás” vádja, az előrehozott választás követelése. Az pedig kétségtelenül előnyös a Fidesz számára, hogy a kormányfőváltás folyamata nem az eredeti elképzelésnek megfelelően alakult, és kényszermegoldásként végül Bajnai lett a miniszterelnök, aki tagja volt az előző kormánynak is. Egy, a pártpolitikán kívülről érkező, új szereplővel szemben jóval nehezebb lett volna fenntartania a legnagyobb ellenzéki pártnak ezt a folytonosságot.
Programról egy szót sem
Megfigyelhető az is, hogy a Fidesz a gazdasági válság és az új kormány teremtette helyzet ellenére sem kíván programvitába bocsátkozni. A párt által megoldásként definiált előrehozott választások követelése a programvita elkerülésének legjobb eszköze. Még akkor is, ha az idő előtti voksolás nem feltétlenül áll a Fidesz érdekében, hiszen kormányra kerülve végre kellene hajtania a népszerűtlen válságkezelést. Ráadásul a politikai tér így maradhat kétosztatú, a legnagyobb ellenzéki párt így lehet alternatíva mindenki mással szemben. Ha ugyanis az egyik oldalon különböző válságkezelő programok versengenek, akkor egy saját program meghirdetése és a vitában való részvétel aligha lenne olyan erősen megkülönböztető erejű, mint a „reménytelenség kormányának” leváltására tett ígéret, és a hallgatás a Fidesz-program konkrétumairól.
Mindez nem jelenti azt, hogy az Orbán Viktor vezette párt ne hangsúlyozná már az európai parlamenti választás kampányában is a programalkotás fontosságát. A legutóbb gazdaságpolitikai alapvetésként megjelentetett – 75 szerző (!) által kidolgozott, és ennek megfelelően sokféleképpen értelmezhető –, Jövőkép című dokumentum is ennek a része. Ám ezek a programok aligha lépnek túl a mindenkinek védelmet ígérő mindennapi Fidesz-kommunikáción. Ennek hátulütői pedig legfeljebb hosszabb távon, a párt kormányra kerülése esetén jelentkezhetnek. Akkor ugyanis a Fidesz rákényszerül arra, hogy egyértelműen válasszon az egyes társadalmi csoportok, illetve a párton belüli erőviszonyok és politikai irányzatok sorsát is meghatározó döntési alternatívák közül, ami viszont szükségképpen érdeksérelmekhez vezet.
A Political Capital szakértői az idei európai parlamenti választások
előtt sorra veszik a megmérettetésen induló pártok helyzetét és
kilátásait. A Figyelőben eddig megjelent:
• A Jobbik esélyei (2009/4. szám) • Az MDF öt problémája (2009/6. szám)
• Van, aki másképp csinálná (2009/8. szám) • Az SZDSZ önkritikája
(2009/10. szám) • Romapárt-politika (2009/12. szám)
Az EP-választás előtt azonban nem is annyira a gazdasági válság egyre inkább konkrét válaszokat követelő ereje, Gyurcsány távozása és a Bajnai-kormány megalakulása a legfőbb gond a Fidesz számára. Sokkal inkább a másik kihívás: a radikális jobboldali szavazókat megszólító Jobbik erősödése. Azzal, hogy a Fidesz – az általa az MSZP bábjaként pozícionált SZDSZ és MDF mellett – 2009 eleje óta már a Jobbikot is a szocialisták kreatúrájaként definiálja, kétségtelenül erre a kihívásra reagál. Miként részben azzal is, ahogyan fellép a büntetőjogszabályok szigorítása érdekében (például aláírásokat gyűjt a Három csapás néven ismertté vált törvényjavaslat mellett), és ezzel igyekszik átvenni a radikális és rendpárti Jobbik legfontosabb témáját, a közbiztonság ügyét.
Mindez jelzi: a Jobbik a Fidesz szerint elérte azt a pontot, ahol már az egységes jobboldal koncepcióját fenyegeti. Ha pedig a radikális párt bejut az Európai Parlamentbe, akkor az eddiginél sokkal látványosabban és kedvezőbb pozícióból politizálhat majd, és még ennyire sem lehet elhitetni róla, hogy a szocialisták szekerét tolja. A Fidesz pedig így nem pusztán a radikális szavazóinak egy részét vesztheti el, de az egységes jobboldal kialakítását célzó koncepció is kérdésessé válhat. A baloldalon pedig újra félelmet lehet majd kelteni egy esetleges Fidesz–Jobbik koalíció rémképének felfestésével. Az EP-választáson a Fidesz győzelme végső soron tehát aligha kérdéses, a tíz éve követett politikai stratégiája viszont akár ismét vereséget szenvedhet.
JUHÁSZ ATTILA
A szerző a Political Capital Institute igazgatóhelyettese.
