Belföld

A történelemérettségi megoldása

Nem volt túl könnyű az idei középszintű történelemérettségi, legalábbis jó jegyet nem könnyű elérni a teszten. Itt a teszt megoldása!

Idén is használhattak a diákok középiskolai történelmi atlaszt és helyesírási szótárt. A történelemtesztet középszinten több mint 90 ezren, emelt szinten 4784 diák írta meg szerdán délelőtt. A teszt két feladatsorból áll: az egyszerű, rövid választ igénylő feladatok, valamint a szöveges (kifejtendő) feladatok megoldásából.

A kifejtendő kérdések közül összesen hármat kellett megoldaniuk a maturálóknak. Egy egyetemes történetre vonatkozó és két, – egy rövid és egy hosszú – a magyar történelemre vonatkozó kérdést. Választhattak, hogy különböző források alapján az ókori keleti vallásokat hasonlítják-e össze a zsidó vallással, az autógyártás szerepét mutatják-e be az ipari forradalom után, esetleg a tatárjárás utáni újjáépítésről, a dualizmus kora nemzetiségeiről, a két világháború közötti társadalmi átalakulásokról írnak röviden vagy a magyar polgári átalakulást, a szatmári békével kapcsolatos feladatot, esetleg a mai parlamenti választási rendszer működését fejtik ki hosszabban. Ezeket – az esszé műfajából adódóan – nem lehet általános megoldásokkal leírni. A teszt első részének megoldásait viszont itt ellenőrizhetik.

Az érettségi hivatalos megoldása és a javítókulcs csütörtök reggel az oktatási tárca honlapján lesz olvasható.

A történelem érettségivel kapcsolatos információkról, tapasztalatokról olvass tovább az NLCafe fórumán!

MEGOLDÁSOK

Feladatsor




A történelemérettségi megoldása 1



(Letöltés után nagyítsa olvashatóra!)



1. feladat:





A történelemérettségi megoldása 1



(Letöltés után nagyítsa olvashatóra!)



—-2-3. feladat—-



A történelemérettségi megoldása 1



(Letöltés után nagyítsa olvashatóra!)



—-3-4. feladat—-



A történelemérettségi megoldása 1



(Letöltés után nagyítsa olvashatóra!)



—-4-5. feladat—-



A történelemérettségi megoldása 1



(Letöltés után nagyítsa olvashatóra!)



—-5-6. feladat—-



A történelemérettségi megoldása 1



(Letöltés után nagyítsa olvashatóra!)



—-6-8. feladat—-



A történelemérettségi megoldása 1



(Letöltés után nagyítsa olvashatóra!)



—- 8. feladat folytatása—-



A történelemérettségi megoldása 1



(Letöltés után nagyítsa olvashatóra!)

—-9. feladat—-



A történelemérettségi megoldása 1



(Letöltés után nagyítsa olvashatóra!)



—- 10. feladat—-



A történelemérettségi megoldása 1



(Letöltés után nagyítsa olvashatóra!)



—-11. feladat—-



A történelemérettségi megoldása 1



(Letöltés után nagyítsa olvashatóra!)

—-12. feladat—-



A történelemérettségi megoldása 1



(Letöltés után nagyítsa olvashatóra!)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik