A kormánynak segítenie kell rendőrséget feladata elvégzésében, hogy minden bűnös elnyerje a büntetetését, és a közbiztonság erősítésével ne kelljen Magyarországon senkinek sem félnie – mondta Bajnai Gordon miniszterelnök az MSZP választmányának ülésén Budapesten.
A kormányfő úgy fogalmazott: a héten Tiszalökön történt újabb, cigány polgártársunk meggyilkolása egy sorozat része, és bármi is legyen a motivációja, a Magyar Köztársaság biztonsága ellen elkövetett szégyenletes, állatias cselekedet volt. Bajnai Gordon szerint az újabb gyilkosság alávaló, alattomos, orvul elkövetett tett.
A kormány minden megtesz azért, hogy a nyomozás sikeres legyen, és azért is, hogy a közbiztonság erősítésével Magyarországon senkinek ne kelljen félnie, és minden bűnös elnyerje méltó büntetését – hangsúlyozta a miniszterelnök. Elmondta még, hogy a történtek a múlt héten „jobban megviselték, mint sok minden más”.
