A bevezetőben elismeri, hogy az országban parlamentáris demokrácia van, „még akkor is, ha ez nemigen látszik rajta, hiszen egy seregnyi olyan jogintézménye van, amelynek semmi köze a parlamentarizmushoz, ugyanakkor hiányzik belőle néhány olyan jogintézmény, amellyel egy parlamentáris államnak rendelkeznie kell”.
Ilyen idegen intézmény például az államfő törvénykezdeményezési joga, a népszavazás- és intézkedéskezdeményezési joga, parlamenti felszólalási joga, az állam legfőbb tisztségviselőinek parlamenti választása (sok esetben államfői jelöléssel), a parlament önfeloszlatási joga, a törvényhozó hatalom megosztása a nép és képviselői között, továbbá az alkotmányozó hatalom konkrét elvétele a néptől, sorolja a szerző. Viszont a magyar módozat hiányolni kénytelen az államfői parlamentfeloszlatás gyakorlati lehetőségét és a kormányfő kinevezésének államfői jogát.
A konstruktív bizalmatlansági indítvány a kormány megbuktatásának igencsak kivételes eszköze – véli a lényegre térve Szentirmai. „Első pillanatra olyan miniszterelnök eltávolítására látszik alkalmasnak, aki – ilyen vagy olyan okból – nem érzékeli, hogy az iránta való bizalom jelentősen csökkent, vagy érzékeli ugyan, de – valamilyen okból – a világért sem akar lemondani, ezért nincs más hátra, le kell váltani. Az intézmény tehát a kormány külső leválthatóságát szolgálja…”
A konstruktivitása abban áll, hogy érvényességéhez az új kormányfőnek javasolt személy megjelölése is szükséges. És így a parlament a leváltásról és az új miniszterelnök megválasztásáról egyetlen szavazással dönt, és ezzel persze a kormányfőváltást egy perc alatt összejön! A szisztéma a németektől ered.
Azonban a hatályos magyar alkotmány három útját ismeri a bizalmi kérdés felvetésének. Ezek közül kettőnél maga a miniszterelnök a kezdeményező (vagy direktben, a személyével szemben kér bizalmat, vagy e bizalmat egy törvényjavaslathoz kéri, de önmaga és kormánya sorsát a javaslat sorsához köti). Ha elbukja, a lemondás kötelező. „Mintha maga az alaptörvény sem bíznék a politikai kultúra fejlettségében…” – teszi hozzá Szentpéteri, némi malíciával. Csakhogy ezeknél az eseteknél a váltás nincs megoldva.
„Konstruktivitást az alkotmány kizárólag attól az indítványtól kíván meg, amely kívülről akarja megbuktatni a kormányt. Célja, hogy ne lehessen negatív koalíciót létrehozni a miniszterelnök menesztésére…” Vagyis a kormánybuktatók az új miniszterelnök személyében is meg kell tudjanak állapodni. Ez nagyon nemes követelmény egy kormánybuktatásra készülő esetleges többségtől, de nyilván nem lehetetlen.
„Európa új demokráciái Spanyolországtól a közép-európai kisállamokig megtanulták a német leckét, de a tananyagnak a konstruktív bizalmatlansági indítvány a legkevésbé fontos része.”
(A teljes írás az ÉS-ben olvasható!)
