A keszthelyi iroda előterében hurkolt kötelet, egy féltéglát és egy levelet találtak, amelynek egyelőre nem ismerik a tartalmát. Nagykanizsán ugyancsak a bejárati ajtó üvegtábláit törték be, s hasonló módon követ, hurkolt kötelet és egy újságpapír-kivágásokból készült levelet találtak – mondta Góra Balázs, a párt megyei ügyvezető alelnöke.
A keszthelyi esetet a Rákóczi téri épület előtt parkoló taxisok 7 óra körül fedezték fel, a helyszínelést tűzszerészek bevonásával kezdték el. Nagykanizsán hajnali egy óra tájban történhetett a támadás, ott reggelre lezárult a helyszínelés – mondta a szocialista politikus.
Brunner Tiborné, a párt keszthelyi irodájának vezetője elmondta: 7 óra 1 perckor riasztották azzal, hogy be van törve a bejárati ajtó hat üvegtáblája, az irodában ott a kötél, a tégla és a levél. Miután a helyszínre ért, a rendőrök a lépcsőházban már megtalálták a Molotov-koktélt, ami miatt a fal és a lépcső megfeketedett. Az épületbe senkit nem engednek be, az utcán várakoznak más helyiségbérlők is.
Brunner Tiborné közölte: húsz éve vezeti az irodát, de ilyen irányú fenyegetést soha nem kaptak. Hozzátette, hogy „elkeseredett emberek” telefonhívásaival rendszeres találkozik, egyesekkel el lehet beszélgetni, másoktól pedig egyszerűen udvariasan elköszön.
Böröcz Zoltán, a szocialisták nagykanizsai városi elnöke elmondta: hajnali fél ötkor hívták a Zrínyi utcai épületben lakók, hogy valaki betörte az iroda bejárati ajtajának üvegét. A helyiségben követ és hurkolt kötelet találtak, valamint egy lapot, amire újságpapírból kivágott betűkből „ocsmány szöveg volt felragasztva” – mondta.
A nagykanizsai pártelnök úgy fogalmazott: húsz éve együtt élnek a fenyegetésekkel, számtalan levelet kaptak már, de ezeket soha nem vették komolyan. A mostani eset kapcsán azt mondta: ezt „szellemi értelemben csak egy kisgyerek csinálhatta”.
A párthelyiségek ellen 2006 óta történt támadások:
2006. szeptember 22. – Ismeretlen eredetű, éghető folyadékkal lelocsolták, majd felgyújtották Budapesten az MSZP IV. kerületi épületét. A tüzet eloltották, személyi sérülés nem történt.
2006. szeptember 24. – Feltehetően benzint, vagy más gyúlékony anyagot tartalmazó palackot dobtak be az MSZP kőszegi irodájának ablakán, amelytől az irodahelyiség szinte teljesen kiégett, a lángok között iratok is megsemmisültek. Személyi sérülés nem történt.
2006. október 23. – Szombathelyen ismeretlen tettesek felgyújtották az MSZP irodáját, betörték a földszinti üvegportált és éghető anyagot tartalmazó palackot dobtak az irodahelyiségbe.
2006. október 24. – Molotov-koktélt dobtak a XII. kerületi SZDSZ-irodára, valamint a XI. kerületi MSZP-irodára. A tüzeket eloltották, személyi sérülés nem történt.
2006. november 8. – Budapesten megpróbálták felgyújtani az MSZP ferencvárosi irodáját, de a tüzet időben eloltották.
2007. május 1. – Ismeretlen tettesek felgyújtották az MSZP III. kerületi székházának cégtábláját.
2007. október 19. – Budapesten gyúlékony anyagot locsoltak az MSZP kőbányai irodájába, amely kigyulladt. A tüzet a kiérkező tűzoltók eloltották. – Budapesten ismeretlenek betörték a XIX. kerületi MSZP-iroda ablakát. A rendőrség a járdán gyúlékony anyagot tartalmazó palackot találtak.
2007. december 19. – Budapesten Molotov koktélt dobtak az MSZP III. kerületi irodájába, a robbanószer nem gyulladt ki.
2008. március 28. – A Fidesz Lendvay utcai székházánál a kerítésnél egy robbanótöltet nélküli szovjet gyakorlógránátot találtak. Ezen a napon a Fidesz Cukor utcai irodájának bejárata előtt is találtak egy rozsdás tojásgránátot, de abban sem volt robbanótöltet.
2008. május 25. – Ismeretlenek gyúlékony anyagot locsoltak be egy pécsi MSZP-irodába. A tűztől az irodahelyiségben bútorok és iratok égtek el, s a falak is megrongálódtak. Senki nem sérült meg.
2008. október 19. – Éles gránátot dobtak be az MSZP egy újpesti irodájának udvarába. A tűzszerészek hatástalanították a kibiztosított gránátot, miután 500 méteres körzetben kiürítették a környéket. November 6-án csőbombát találtak ugyanannál az MSZP irodájánál. A robbanó szerkezetet tűzszerészek hatástalanították. A katonai ügyészség egy tűzszerész honvéd századost gyanúsított az üggyel kapcsolatban, akit őrizetbe vettek.
