A keddi plenáris ülés előtt ismerteti Bajnai Gordon kormánya összetételét és válságkezelő programjának részleteit az MSZP és az SZDSZ képviselőivel. Ezután dönt az Országgyűlés a Gyurcsány Ferenccel szembeni bizalmatlansági indítványról és az új miniszterelnök megválasztásáról. A szocialisták a személyi kérdésekről reggel elnökségi, majd frakcióülésen tárgyalnak Bajnaival, aki az SZDSZ képviselőcsoportjával is kedd délelőtt közli a részleteket.
A kormányfőjelölt parlamenti beszédében a nyilvánosság előtt is megnevezi kormánya tagjait, így az illetékes bizottságokban azonmód elkezdődhet a miniszterjelöltek meghallgatása – értesült a távirati iroda. A tervek szerint szinte minden testület ülésezik majd, így – tekintettel arra, hogy ugyanazt a jelöltet több bizottság is meghallgatja – a következő napokban összesen harminc meghallgatást tartanak. A jelenlegi szabályok szerint azoknak is részt kell venniük a bizottsági meghallgatáson, akik a kormányfőváltás előtt is miniszterek voltak, vagyis az új kormány minden tagját meghallgatják a testületek.
Miniszterek a gazdaságból
A keddi napilapok szerint az új miniszterek szinte mindegyike a gazdaságból jön. Molnár Csaba kancelláriaminiszter, Kiss Péter tárca nélküli miniszter, általános miniszterelnök-helyettes, Oszkó Péter pénzügyminiszter, Balázs Péter külügyminiszter, Vahl Tamás gazdasági miniszter, Draskovics Tibor belügyminiszter, Hiller István oktatási miniszter, Szekeres Imre honvédelmi miniszter, Szabó Imre környezetvédelmi miniszter, Hónig Péter közlekedési miniszter lesz – írja a legteljesebb névsort közzé tevő Népszava.
A lista megfelel a korábbi találgatásoknak, az egyetlen új név Hónig Péteré, akinek a kiválasztásáról a Portfolió.hu és az Index internetes portál hétfőn este jelentetett meg értesülést. A Népszabadság arról is ír, hogy a földművelésügyi tárca vezetője, Gráf József is marad a posztján. A szociális miniszteri poszt új várományosa viszont még kérdéses. A lap úgy tudja, hogy a titkosszolgálatok felügyeletét egy új „pártpolitikus” tölti majd be, aki nem Iváncsik Imre.
A Magyar Nemzet az új kormánylistát értékelve azt írja, hogy a miniszterek többsége mögött erős pártérdek áll, ami „kemény alkufolyamatra utal”. A Magyar Hírlap a neveket kommentálva úgy értékeli: Bajnainak nem sikerült akaratát érvényesítenie a miniszterek kiválasztásakor, el kellet fogadnia az MSZP és az SZDSZ követeléseit.
