Belföld

Aknamezőn lépdel majd Bajnai

A Bajnai-kormány politikai aknamezőn kezdi meg tevékenységét, szűk mozgástérrel – véli a Nézőpont Intézet. Megosztottság, ingatag partner és társadalmi elégedetlenség vár rá.

A leendő miniszterelnöknek egyszerre kell szembenéznie az idő szűkösségével, a szocialista párton belüli esetleges elégedetlenkedőkkel, Gyurcsány Ferenccel, az SZDSZ megosztottságával és a megszorító programja végrehajtása miatt várható társadalmi és szakszervezeti tiltakozással.

Az új kormányfőnek öt legfontosabb nehézséggel kell majd szembenéznie. Az első az intézet szerint, hogy a bejelentett válságkezelő intézkedések időigényességéhez képest rendkívül szűk a leendő kormányfő számára rendelkezésre álló időkeret.

Az április 14-i parlamenti szavazás után nem egészen két hónappal európai parlamenti választást tartanak Magyarországon: a hátralévő 54 nap kampány eleve az új miniszterelnök mozgásterét szűkíti, nem beszélve a június 7-e utáni időszakról, amikor a politikai élet minden szereplője az eredményekkel lesz elfoglalva. Ezt követően Bajnai Gordon kormányának szeptember végéig be kell nyújtania a költségvetés törvénytervezetét, a gyors cselekvés pedig könnyen zátonyra futhat a beinduló egyezkedési alkufolyamat során.

2009 végétől bizonyosan az országgyűlési választás kampányára lehet számítani, ez a kontextus szintén óhatatlanul kihat majd a kormány politikájára. Összességében tehát Bajnai Gordonnak egyedül a nyár vége áll rendelkezésére ahhoz, hogy érdemi döntéseket tudjon hozni.

A második, hogy hehéz helyzetet teremt a Bajnai-kabinet és az MSZP viszonyában, hogy míg a tényleges szakértői kormányok, mivel nem politikusokból állnak, nem viselnek direkt politikai felelősséget, addig Magyarország új kormányának tagjai között továbbra is vezető szocialista politikusok szerepelnek. Így a felelősség elsősorban az MSZP-t terheli.

Egyre több olyan csoport alakulhat ki az MSZP-n belül, amely már nem érdekelt a Bajnai-kormány támogatásában. Nem elhanyagolható a párton belül az önkormányzat lobbiszerepe sem, akik nem feltétlenül elleneznék az előrehozott országgyűlési választásokat. Ők ugyanis arra számítanak, hogy a Fidesz, kormányra kerülve, szükségszerűen veszítene támogatottságából, ez pedig helyi szinten az MSZP-t tudná erősíteni.

A harmadik Gyurcsány Ferenc befolyása. A volt pártelnök-kormányfő a magyar belpolitika „önálló intézménye”, személye ezért Bajnai Gordon számára is megkerülhetetlen lesz. Ahhoz, hogy biztosítsa politikai hátországát, szüksége lehet Gyurcsány támogatására is, akinek legszorosabb szövetségesei (így Molnár Csaba, Ficsor Ádám és Draskovics Tibor) az új kormányban is kulcspozíciókat töltenek majd be. Ez azonban csapdahelyzet: amennyire kockázatos lehet a kormányfő számára elődje megkerülése, legalább annyira kártékony a nyilvánosság előtt a népszerűtlen Gyurcsánnyal való együttműködés felvállalása.

Az SZDSZ bizonytalansága a negyedik lehetséges buktató. Bajnai Gordon kormánya számára a liberálisok parlamenti támogatása elengedhetetlen – ha ez megszűnik, nullára csökken a párton belül gyenge pozíciókkal rendelkező miniszterelnök mozgástere. Csakhogy a liberálisok maguk is súlyosan megosztottak, Fodor Gábor elnöki pozícióját tovább rombolta, hogy még a párton belüli támogatói közt számon tartott Gulyás József is elutasítja Bajnai megszavazását.

Végezetül a társadalmi elégedetlenség kérdését nem szabad alábecsülni. A megszorító intézkedések nyomán a társadalmi nyomás növekedése alkalmat adhat a bizonytalan szocialista képviselőknek, hogy kihátráljanak Bajnai programja mögül. A szakszervezetekkel és a társadalmi partnerekkel való kapcsolattartást az eddigiek során menedzselő Kiss Péter számára is lehetőség arra, hogy jobb alkupozíciókat biztosítson saját maga – és az MSZP – számára a megszorító intézkedések körüli egyeztetések alkalmával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik